Újabb tiltakozó nagygyűlést tartanak június 3-án, Marosvásárhelyen – közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) honlapján.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) azért szervezi az újabb tüntetést, mert a 2008 végén megalakult, Emil Boc vezette nagykoalíciós román kormány az utóbbi hónapokban sorra váltja le a magyar intézményvezetőket, megváltoztatva a közhivatalokban dolgozók etnikai arányait. Február 7-én Sepsiszentgyörgyön, május 22-én Csíkszeredában tüntetett több ezer ember a leváltások ellen.
“Eddigi tiltakozó nagygyűléseinkre nagyon sokan jöttek el. Ez azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyar közösség kiáll vezetői mellett, és elítéli a kormányt a hatalmával való visszaélés miatt. Megmozdulásainkkal fel akarjuk hívni a nemzetközi közvélemény figyelmét a román kormány túlkapásaira, amelyek az etnikai békét veszélyeztetik” – mutatott rá Porcsalmi Bálint, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján, s hozzátette, hogy az RMDSZ minden bizonnyal folytatni fogja a tiltakozásokat.
Helyettünk senki sem oldja meg problémáinkat, minden nemzet a maga érdekeiért küzd – mondta pénteken Gyimesbükkön Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő, aki elkísérte választási körútjára Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét.
Tőkés László – aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az EMNT közös listáját vezeti a júniusi EP-választáson – beszédében kifejtette: csak a tudatunkban léteznek trianoni határok, ezek belénk vésődtek, de gyakorlatilag már rég leomlottak, akárcsak a berlini fal.
HunHír.Hu