Román többségűvé alakította Kovászna megye közterületi és közintézményi névadó bizottságát új tagok kinevezésével a megye új prefektusa, a kormány képviseletét helyi szinten ellátó Codrin Munteanu. Bartók béla, Benedek Elek helyett majd a nem létező román történelem nem létező, vagy semmitmondó, rühes szolga “személyiségeiről” nevezik el a magyar többségű települések utcáit
A sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap értesülése szerint Munteanu február 18-án kiadott rendeletében “a változás szükségességére” hivatkozva jelölte ki az utcák és a közintézmények névadásával foglalkozó megyei bizottság öt tagját: Bartók Botond művelődési főfelügyelőt, Vasile Stancu történelemtanárt, József Álmos tanárt, helytörténészt, Ioan Lacatusut, a levéltár igazgatóját és Valerii Kavrucot, a Keleti-Kárpátok Múzeumának igazgatóját.
Az elmúlt négy évben csak egy román nemzetiségű tagja volt a bizottságnak. Most a testületnek három román és két magyar tagja van. A lap cikke szerint a bizottságnak látszólag nincs kiemelkedő szerepe, csak véleményezheti, vagyis nem bírálhatja felül a helyi vagy megyei tanácsi döntéseket, de a “testület rosszindulata, helytörténeti és történelmi ismereteinek hiányossága akadályozhatja a közösségi akaratot”.
HunHír.Hu -index
HunHír.Hu