Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, hasznos lenne a romániai magyar közösség számára, ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékbe vonulna – írja a Nyugati Jelen című aradi lap a Mediafax román hírügynökség jelentésére hivatkozva.
Szász szerint a magyarok úgy tekintenek az RMDSZ-re mint a rendszerváltás idején meghatározó szerepet játszó politikai erőre, a Nemzeti Felszabadítási Frontra, amely “a totalitárius rendszer leverése után született, 18 évig hatalmon volt és akadályozta a demokratizálódást”. Szász Jenő úgy véli, politikai szemszögből korrekt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) az RMDSZ nélkül akarna koalíciót alkotni a demokratákkal (PDL), mert az RMDSZ elárulta a szövetséget a PSD-vel.
“Az RMDSZ elárulta a szövetséget a PSD-vel. Négy évig a szociáldemokraták oldalán állt a parlamentben, Adrian Nastaseval és más erős pártbeli emberrel kötött egyezségeket, és amikor erről lemondott, konzekvencia-hiányról tett tanúbizonyságot. Úgy tűnik, hogy a PSD memóriája jobb, mint az RMDSZ vezetőségéé, és ezek szerint korrekt és érthető azon döntésük, hogy többé nem akarnak a Szövetség képviselői mellett állni” – mondta a Magyar Polgári Párt elnöke.
Szász hozzátette, hogy “az RMDSZ mindig fordítva cselekszik, mint kellene. Amikor ellenzékben kellett volna lennie a NATO és az EU-csatlakozás előtt, amikor az amerikaiak és az Európai Unió tagjai jobban odafigyeltek volna, ha azt mondja, hogy nem lettek megoldva teljesen a magyar közösség jogai Romániában, akkor kormányon volt, és támogatta a hatalmat. Most pedig, szintén a hatalom miatt, fordítva cselekszik.”
Szerinte, ha az RMDSZ elfogadja az MPP-vel a szövetséget a november 30-i romániai parlamenti választások előtt, bebizonyította volna, hogy egyetért a magyar közösség demokratizálásával, és sokkal több szavazatot kapott volna, mivel a romániai magyarok közül többen mentek volna el szavazni.
A 2008 elején hivatalosan bejegyzett MPP nem indult pártként a november 30-i választásokon. Néhány egyéni jelöltet támogatott, de egyikük sem tudott mandátumot szerezni.
STOP
HunHír.Hu