Hároméves álom teljesedett be az Érsemjénhez tartózó Feketefaluban, a reformátusok nagy örömére, amikor pünkösd hétfőjén felszentelték az új templomukat. Pünkösd vasárnapján Tőkés László püspök Paptamásiban hirdetett igét, majd úrvacsorát osztott a gyülekezet tagjainak.
Pünkösd vasárnapján Tőkés László püspök Paptamásiban hirdetett igét, majd úrvacsorát osztott a gyülekezet tagjainak. Utána Bereczki András lelkipásztor köszöntötte a vendégeket, Orbán Mihályt, a Magyar Polgári Párt országos alelnökét, Lengyel Györgyöt, az MPP Bihar-megyei vezetőjét, Forvith Mária megyei tanácsos-jelöltet, valamint Oláh Józsefet, a Magyar Polgári Párt paptamási polgármesterjelöltjét.
Hároméves álom teljesedett be az Érsemjénhez tartózó Feketefaluban, a reformátusok nagy örömére, amikor pünkösd hétfőjén felszentelték az új templomukat. A kis – pár százas lélekszámú – falucska három éve épülő templomába be sem fértek az ünneplő hívek, sokan az udvarról hallgatták végig az istentiszteletet, amelyen Tőkés László püspök Pál apostol Korinthusbeliekhez írott első leveléből idézve Isten nagy ajándékának nevezte az „Ige eme új hajlékát”. Fülöp János érsemjéni tiszteletes tételesen felsorolva a támogatókat a templomépítés történetét elevenítette fel, őt és gyülekezetét, valamint a „legfiatalabb templomot” köszöntötte Kovács Zoltán egyházkerületi főgondnok, valamint Gellért Gyula, az egyházmegye esperese.
Az ünnepi istentisztelet után – az igazi ökuménia jegyében – református, római katolikus és ortodox szertartás szerint is megáldották az új templomot, majd Fülöp János lelkész és Tőkés László püspök egy-egy fenyőfát ültettek el a templom oldalánál.
Tőkés László püspök, EP-képviselő ezután Börvelyen hirdetett igét a pünkösdi ünnepi istentiszteleten. Az igehirdetés után az ünnepi szónokok sorában Csehi Árpád, a Szatmár-megyei RMDSZ-elnöke, megyei tanácselnök-jelölt következett, beszédet mondott Hegedűs Pál, Szatmár-megyei MPP-elnök, és szót kapott Kis Zoltán, börvelyi polgármesterjelölt, valamint Kovács Jenő, Nagykároly polgármesterjelöltje. Ez utóbbi kettőt, habár RMDSZ-es színekben indultak, támogatja a helyi MPP is. Megjegyeznénk, hogy a börvelyiek összefogása nyomán a helyi RMDSZ-lista három szervezet közösen delegált tagjainak összessége, az RMDSZ-en kívül a Magyar Polgári Párt és a Német Demokrata Fórum jelöltjei közösen bíznak a június 1-i helyhatósági választásokon való sikeres szereplésben, amint ennek az ünnepet lezáró díszvacsorán hangot is adtak.
(Tőkés László Sajtóirodája)
HunHír.Hu-információ