Az erdélyi hadsereg parancsnokának szavait idéző plakettet két hete, a magyar szabadságharc évfordulóján helyezték vissza annak a központi háznak a falára, amelyben egykor Bem tábornok megszállt a barcasági fővárosban.
Habár Bem József üzenete a következő volt: „magyarok, románok, szászok nyújtsatok egymásnak testvérkezet”, “ismeretlen” oláh tettesek ledöntötték a 15.-én felállított emléktáblát.
Meg kell már értenünk végre ezt az üzenetet: a csendes, békés együttélés záloga az, ha etnikai hovatartozástól függetlenül együtt dolgozunk ezért a városért, ezért a közösségért – mondta Gheorghe Scripcaru Brassó polgármestere a március 15.ei ünnepségen, ahol felavatták a fönt említett (mára már ledöntött) emléktáblát.
Az eset annál is feltűnőbb, mert a korábban szász és magyar többségű Brassóban eddig nem voltak intoleráns megnyilvánulások.
Bencze Attila, Erdély – HunHír.Hu