Az Önkéntes Fiatalok Szövetsége(Öfisz) új lendülettel próbálja megerősíteni a 2008-ban a Kolozs megyei magyar ifjúságot.
A 2007-ben alapított szervezet, új elnöke Polgár Klára Dalma szerint: ˝A szervezetépítés ideje lejárt, az utóbbi egy évben a régi elnökségnek sikerült kiépíteni egy ügyes, fiatal csapatot, amely már 2007-ben is sok rendezvényt megszervezett. Ezeken a rendezvényeken láthattuk, hogy igenis szükség van az ifjúság építésére itt Kolozs megyében is. 2008-ban szeretnénk új lendülettel tovább építeni a szervezetet. Fő célja az új elnökségnek a 2008-as évre, hogy a kolozsvári ifjúságnak egy ifjúsági információs központot hozzon létre, amely kellő háttért biztosíthatna számos Kolozs megyei magyar ifjúsági szervezetnek.˝
Az Öfisz Küldött Gyűlése fontosnak tartotta megerősíteni az Öfisz szerepét a Kolozs megyei magyar ifjúsági szféra kiépítésében. Ezért számos képzést kíván a 2008-2010 között tartani az Öfisz csapata, a képzések főleg vidéken tevékenykedő fiatalok számára szólnának, akik segítségével Csík, Bihar példájára Kolozs megyében is egy erős ifjúsági civil hálózat alakulhat majd ki a következő években. Ezenkívül fontosnak tartotta a Küldött Gyűlés továbbra is hangsúlyt fektetni a szervezet szakmai megerősítésére.
Az Öfisz Küldött Gyűlése Polgár Klára Dalma elnökké választása után, Barcaceanu Andreát ügyvezető elnöknek választotta. Borzási Sarolta érdekvédelmi és önkormányzati alelnöknek, Doboly Izabella rendezvényekért felelős alelnöknek, míg Szabó Erikát szervezeti titkárrá választotta a Küldött Gyűlés.
Az Öfisz Küldött Gyűlésen szó esett a ˝City Marathon 2008˝ című projektről, amelyet az Öfisz mint főszervező május végén szervezne meg. Remélhetőleg így sikerül az Öfisz-nek Kolozsvárt is hagyományt teremteni a maratonnak, amely már több nyugati országban is a tömegsport és egészséges életmód egyik jelképévé vált.
Remélhetőleg nem csak az Öfisz-nek sikerül új lendülettel nekivágni a 2008-as évnek, hanem ez a lendület kihatással lesz a Kolozs megyei magyar ifjúsági életre is.
Szabó Erika
HunHír.Hu-információ