A paranoid román hatalom megint nem hazudtolja meg magát, Wass Albert nevének említésére is teljes apparátusukat mozgósítják az erdélyi hazafiak ellen.
Waum Péter székelyudvarhelyi Hatvannégy vármegyés vezető elküldte nekünk a szervezet beszámolóját a városi Wass Albert megemlékezésekről, és az azt megelőző, román rendőrség részéről tett zaklatásokról:
Először is azzal kezdem, hogy szeretnénk vetíteni a Koltay Gábor rendezte Adjátok vissza a hegyeimet című filmet. Azért kezdem ezzel, mert mi még csak terveztük, hogy levetítsük a filmet, de már a mócoknak dolgozó, modern árulók megelőztek minket és felkerestek minden helységet, ami szóba jöhet a film levetítésére (Ifjúsági ház, Művelődési ház stb.) és kérdezősködtek a milicisták, hogy lesz-e filmvetítés vagy bármi emlékezés, ott 8.-án. Ugyanez történt 6.-én és 7.-én. Engem is kerestek a mócoknak dolgozó, magyar nemzetiségű rendőrök, hogy mit akarunk, mit szervezünk, hányan vagyunk, kivel beszéltünk. Megkeresték a szombatfalvi református lelkészt is, hogy mit szervez, miért stb. stb. Ő sem és én sem hátráltunk meg ezektől! Nehogy már ne lehessen emlékezni írófejedelmünkre!!! Hát mit képzelnek ezek!
Eljött este 5 óra, elmentünk a szombatfalvi templomba, ahol megemlékezéssel egybekötött istentiszteletet tartottak. Persze a legutolsó sorban bent ült három SRI-is, akit a tiszteletes Úr külön üdvözölt is, az utcába minden 5-10 percben a rendőr Logan elment előttünk. Este 7 órakor felmentünk az Emlékezés Parkjába, 80-100 megemlékezővel együtt, ahol megtartottuk a koszorúzással egybekötött megemlékezésünket. Ami nagyon meglepett, hogy mi egy verset programoztunk be a megemlékezésbe, de voltak ott lelkes emberek, akik szóltak, hogy szeretnének szavalni. Nekik külön kiemelten szeretném megköszönni, hogy megosztották egy vers által a gondolataikat!!! Amíg zajlott a koszorúzás, addig arra az időre egy rendőrautó megállt közel hozzánk és ott maradt, amíg mi be nem fejeztük. A beszédet felvette egy fiatalember, aki minden rendezvényen ott van és filmez, jó lenne, hogy a felvételekből nekünk is küldene. Majd elhelyeztük a koszorúkat és elénekeltük a Székely himnuszt és távoztunk a helyszínről – áll a székelyudvarhelyi vármegyések hírportálunkhoz eljuttatott élménybeszámolójában.
HunHír.Hu-információ