Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ezen a napon a Kárpát-medence és a világ magyarsága a  kommunista diktatúra áldozatairól emlékezik meg. Délvidék hangja következik.

„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika” (Sztálin)

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a rezsim áldozatainak száma eléri az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Délvidéken 1944/45-ben a partizán terroristák 40 ezer magyar civilt mészároltak le (szó szerint ekkor pusztították el a magyarság legértékesebb rétegét, ideértve 17 kiváló katolikus papunkat is), 85 ezret elüldöztek, emellett 40 internálótábort állítottak fel, melyekbe közel 200 ezer, főleg német nemzetiségű embert zártak, arról nem is beszélve, hogy a jugoszláv kommunista rezsim a „nép nevében” tűzzel-vassal államosította, konfiskálta a délvidékiek vagyonát, templomokat rombolt. 

Úgy látszik azonban, hogy egyes délvidéki „magyarokat“, akik beléptek a kommunista pártba, mindez nem hatotta meg különösebben.

1989-ben összeomlott a kommunizmus Európában, ennek ellenére elmaradt a történelmi igazságtétel, elmaradt a lusztráció, az elit- és személycsere. Az anyaországi társadalom mai bajai is nem kis részben abból adódnak, hogy három  évtizeddel ezelőtt elmaradt a megtisztulás.

 Eléggé fájó, hogy nálunk is elmaradt a lusztráció, így a volt párttagok, ügynökök, besúgók (és ezek  utódai) továbbra is a délvidéki magyar közélet részesei maradhattak[*]. Innét van az, hogy a vezető politikusaink  teljesen érzéketlen   a nemzeti  kérdések  iránt, ami például abban a – enyhén szólva – gerinctelenségben is meglátszik, hogy június 4-én megsiratják Trianont, majd november 25-én  tort ülnek nemzeti tragédiánkon a szerb ultranacionalistákkal, nem ritkán szintén volt elvtársakkal.

_____________________

[*] Ellentétben a koszovói albánokkal, mi délvidéki magyarok épp ennek a tragédiának köszönhetően semmilyen eredményt nem értünk el, még egy etnikai alapú területi autonómiát sem tudtunk kiharcolni magunknak.

Délhír.info