Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ezen a napon a Kárpát-medence és a világ magyarsága a kommunista diktatúra áldozatairól emlékezik meg. Délvidék hangja következik.
„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika” (Sztálin)
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a rezsim áldozatainak száma eléri az egymilliót, ennyi ember vesztette életét kivégzés, éhínség miatt vagy kényszermunkatáborban. Jóval magasabbra tehető azonban azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek, mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Délvidéken 1944/45-ben a partizán terroristák 40 ezer magyar civilt mészároltak le (szó szerint ekkor pusztították el a magyarság legértékesebb rétegét, ideértve 17 kiváló katolikus papunkat is [1]), 85 ezret elüldöztek, emellett 40 internálótábort állítottak fel, melyekbe közel 200 ezer, főleg német nemzetiségű embert zártak, arról nem is beszélve, hogy a jugoszláv kommunista rezsim a „nép nevében” tűzzel-vassal államosította, konfiskálta a délvidékiek vagyonát, templomokat rombolt [2].
Úgy látszik azonban, hogy egyes délvidéki „magyarokat“, akik beléptek a kommunista pártba, mindez nem hatotta meg különösebben.
1989-ben összeomlott a kommunizmus Európában, ennek ellenére elmaradt a történelmi igazságtétel, elmaradt a lusztráció, az elit- és személycsere. Az anyaországi társadalom mai bajai is nem kis részben abból adódnak, hogy három évtizeddel ezelőtt elmaradt a megtisztulás.
Eléggé fájó, hogy nálunk is elmaradt a lusztráció, így a volt párttagok, ügynökök, besúgók (és ezek utódai) továbbra is a délvidéki magyar közélet részesei maradhattak[*]. Innét van az, hogy a vezető politikusaink teljesen érzéketlen a nemzeti kérdések iránt, ami például abban a – enyhén szólva – gerinctelenségben is meglátszik, hogy június 4-én megsiratják Trianont, majd november 25-én tort ülnek nemzeti tragédiánkon a szerb ultranacionalistákkal, nem ritkán szintén volt elvtársakkal.
_____________________
[*] Ellentétben a koszovói albánokkal, mi délvidéki magyarok épp ennek a tragédiának köszönhetően semmilyen eredményt nem értünk el, még egy etnikai alapú területi autonómiát sem tudtunk kiharcolni magunknak.
Délhír.info