2019.08.27.

Ezért is Putyin viszi el a balhét?

Politikai okokból gyilkolhattak meg egy csecsen származású, grúz állampolgárságú férfit Berlinben a német főváros ügyészsége szerint - írta hétfőn hírportálján a Bild című lap. A nyomozás során arra utaló jeleket tártak fel, hogy előre megtervezett bűncselekmény történt, amelynek "hátterében valószínűleg politikai motivációk húzódnak meg" - mondta Martin Steltner, a berlini ügyészség szóvivője.
2019.08.27.

Támogatásért jelentkezhetnek a méhészek

Augusztus végéig jelentkezhetnek a méhészek az agrártárca 600 millió forint összértékű támogatására - mondta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
2019.08.27.

A jobbikos Kulcsár Gergely még nem vitt elég virágot a Duna-partra

Botrány kezd kibontakozni az LMP és a Momentum debreceni háza táján, miután kiderült, Kulcsár Gergely a Jobbik, és az említett két párt közös képviselőjelöltjeként indulna az önkormányzati választáson - írta tegnap az Index a 444 nyomán. Másnap - azaz ma - Kulcsár bejelentette visszalépését.
2019.08.27.

Beismerte tettét a nyíregyházi kettős emberöléssel gyanúsított férfi

Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 42 éves nyíregyházi férfi, aki hétfőn lelőtt két embert a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2019.08.27.

Lángokban áll egy társasház Budapesten

Tűz ütött ki egy budapesti társasház egyik lakásában, a XX. kerületben, a Nagysándor József utcában. A lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is.
2019.08.27.

A honvédelem nemzeti ügy

A honvédelem nemzeti ügy - hangoztatta a honvédelmi miniszter a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programot ismertetve kedden a Veszprém Megyei Kormányhivatalban. Benkő Tibor előadásában hangsúlyozta: a Zrínyi 2026 programmal modern, erős Magyar Honvédség megteremtése a cél, amely Magyarország, valamint a magyar polgárok biztonságát tudja garantálni és szolgálni a jelenben és a jövőben egyaránt.
2019.08.27.

Kulturális fesztivált rendeznek szeptemberben Gül baba türbéjénél

Kulturális fesztivált rendeznek szeptember 20. és 22. között Gül baba türbéjénél Budapesten. A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a török népet és a két nép kultúrájában felfedezhető összefonódásokat - hangzott el kedden a rendezvényről tartott sajtótájékoztatón.
2019.08.27.

Letartóztatták a gimnáziumot tanévzárókor végiglopó magyarországi „férfit”

Visszaesőként fennáll a bűnismétlés és szökés gyanúja, így egy hónapra rács mögé kerül a 2 millió forintos kárt okozó "férfi".
2019.08.27.

Időjárási helyzet Európában

Nagyjából a Skandináv-félsziget déli részétől, Fehéroroszországtól és Ukrajnától délre, délnyugatra fekvő területen döntően magasnyomás alakítja az időjárást, így a kontinens ezen részére meleg, napos idő a jellemző. Záporok, zivatarok nagyobb számban Spanyolországban fordulnak elő, kisebb számban pedig az Alpok térségében és attól keletre.
2019.08.26.

Kettős gyilkosság Nyíregyházán: lelőtték a panziósokat – apa és fia az áldozat

Kettős gyilkosság történt Nyíregyházán. A Blikk információja szerint egy helyi vendégház tulajdonosa és fia az áldozat. Úgy tudják, hogy mindkettőjükkel lőfegyverrel végeztek. A lap azt írja, a két panzióst a saját maguk által fenntartott vendégházban ölték meg.
2019.08.26.

Az „életre ítélt” tábornok – kereken 170 évvel ezelőtt

Kereken 170 évvel ezelőtt ezen a napon közölte Haynau Görgey Artúrral, hogy az orosz cár közbenjárására kegyelmet kapott Ferenc József császártól, azonban a kiegyezés biztosította általános amnesztiáig Klagenfurtban kellett élnie családjával, házi őrizetben. De nem a száműzetés volt talán a legkisebb problémája az „életre ítélt” tábornoknak.
2019.08.26.

Honvédségi járművek ütköztek az M7-esen – halálos áldozat is van

- Halálos áldozata is van a hétfő délelőtti, az M7-es autópályán történt katonaikonvoj-balesetnek - mondta a honvédelmi miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2019.08.26.

Romániaiak, köztük egy 15 éves purdé támadta meg a magyar lányokat

A nyomozók két román állampolgárt vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint fiatal lányokat támadtak meg. A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. augusztus 24-én 2 óra körül két ismeretlen követni kezdett két 17 éves lányt Kecskeméten. A Bagoly utcánál jártak, amikor odaléptek hozzájuk. A fiatalabb megtámadta egyikőjüket, aki védekezésként megütötte, ezért a támadó elmenekült a helyszínről
2019.08.26.

Folytatódik a hőség, záporokkal, zivatarokkal

Szórványosan várható zápor, zivatar, mellette marad a kánikula, 32 fokos csúcshőmérséklettel - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
2019.08.26.

A Sziget költségvetésének 1,25 százaléka volt a bérleti díj

Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál. Ez az összeg a közterület-használatért felszámított díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze - írja hétfői számában a Világgazdaság a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. tájékoztatása alapján.
2019.08.26.

Radics Béla bíbor Gibsonja előtt tisztelegnek a zenészek a Várkert Bazárban

Nagyszabású rendezvénnyel ünneplik meg Radics Béla híres, elveszettnek hitt gitárját a Várkert Bazárban. A Mini együttes, a Loyal zenekar és jó néhány sztárvendég közreműködésével rendezett koncerttel tisztelegnek az egykori Ifipark előtt is, ahol Radics Béla rendszeresen fellépett - írja a Magyar Nemzet.
2019.08.26.

Viperával vertek össze egy férfit Debrecen belvárosában

Viperával vertek össze egy férfit szombat délután Debrecenben, a Kossuth téren.
2019.08.26.

Holttestet találtak egy vonat vécéjében a Nyugatinál

Augusztus 21-én, a Nyugati pályaudvari tárolóvágányra kitolt Fecske típusú vonaton a vonat ellenőrzésekor egy holttestet találtak az egyik wc-ben, írja az Index egy olvasójára hivatkozva.
2019.08.26.

Választás rendje elleni bűntett miatt emeltek vádat a Jobbik országgyűlési képviselője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat a Jobbik országgyűlési képviselője ellen a Kecskeméti Törvényszéken – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.
2019.08.26.

Harci kutyájával is végzett a családját megölő apa a Rózsadombon

A kutya talán megvédhette volna a kisfiút és édesanyját.
2019.08.26.

Vezetés közben rosszul lett és meghalt egy idős férfi Józsefvárosban

Egy idős férfi vezetés közben rosszul lett a VIII. kerületben, Józsefvárosban. Még félre tudott állni, de nem sokkal később meghalt - értesült az Origo.
2019.08.26.

A kényszerített örökbefogadás a gyermekkereskedelem legális formájává vált

A Hír TV Terc című műsorában egy valóban döbbenetes és elhallgatott téma – a kényszerített örökbefogadás – került napirendre. Nyugat-Európa több országában mondvacsinált indokokkal vesznek el gyermekeket szüleiktől, és adnak nem egyszer azonos nemű pároknak. Az adásban Földi-Kovács Andrea vendége volt Kelemen István, Ausztriában élő édesapa, és Varga-Bíró Tamás, a Demokrata publicistája
2019.08.26.

Afgánok, pakik próbálkoznak, a rendőrök meg kísérgetnek, ahelyett…

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba kilenc betolakodó Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
2019.08.25.

A Dunából kellett kimenteni egy férfit

A férfi szombat éjszaka a Petőfi hídról esett a Dunába.
2019.08.25.

2 és fél éves kisgyerek került életveszélybe a Balatonban

A 7 bajba jutott ember között egy kisgyerek is volt.
2019.08.25.

Pokol Béla: Az „élcsapat” jövő általi legitimációja

Noha nem vitásan a legbrutálisabb erőszakon nyugodott alapvetően - a közép-kelet-európai, csatlóssá tett államokban különösen az 1950-es években -, de volt-e szovjet birodalmi rendszernek ezen túl valamilyen hatalmi igazolása, legitimációja? A volt jugoszláv nagykövet írta le később a 1960-as évek elején Moszkvában töltött évei kapcsán az emlékirataiban, hogy egyszer Hruscsov főtitkárral beszélgetése közben felvette neki, hogy lehet-e érvekkel igazolni teljhatalmát, amit főtitkárként gyakorol.
2019.08.25.

Augusztus utolsó napjaiban is meleg marad az idő

Augusztus utolsó napjaiban is marad a nyárias meleg, 30 Celsius-fok körüli maximumokkal. Továbbra is sok lesz a napsütés, helyenként lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019.08.25.

Az őszi zsidó ünnepek a Judafest fókuszában – ez a nyilasfasiszta ország, ugye?

Szeptemberben megújulva tér vissza a Judafest: az őszi zsidó ünnepek jegyében egy hétvégére a budapesti VII. kerület számos helyszíne telik meg művészi alkotásokkal, játékokkal, gasztronómiával, sétákkal és installációkkal.
A Judafest Közösségi Fesztivált a Klauzál téren és környékén rendezik meg szeptember 20. és 22. között - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
2019.08.25.

Felborult egy autó Makkoshotykánál – 19 éves sofőrje életét vesztette

Halálos baleset történt Makkoshotykánál vasárnap délután – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Szabó Csilla közlése szerint egy férfi Sárospatak felől Makkoshotyka irányába haladt autójával, amikor egy kanyarban felborult.
2019.08.25.

Bűnmegelőzési razziát tartott a rendőrség Budapest V., VI. és VII. kerületében

Bűnmegelőzési, bűnügyi, és idegenrendészeti akciót tartott a rendőrség a társszervek bevonásával Budapest V., VI. és VII. kerületében pénteken, több embert előállítottak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton a Police.hu oldalon.
2019.08.25.

Folytatódik a Legyél hős! program az Országos Mentőszolgálatnál

Folytatódik az Országos Mentőszolgálat Legyél hős! elnevezésű önkéntes programja - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. A főigazgató elmondta: évente nagyjából 1,2 millió emberen segítenek a mentők. 2019 első felében kétszer annyi életet mentettek meg, mint 2016 első felében.
2019.08.25.

Árokban kötött ki a lopott autó Barcson – no de Sz. úr!

Augusztus 23-án, a hajnali órákban érkezett bejelentés a rendőrségre Barcsról, ahol a Mező utca és az Erkel Ferenc utca kereszteződésében árokba hajtott egy személyautó. A helyszínre kiérkező rendőrök állapították meg, hogy a fehér Suzuki Swift típusú gépkocsit az éjszaka folyamán lopták el a belvárosból.