E nagyon rövid eszmefuttatásban talán érdemes néhány összehasonlítást tenni. Mindenki látja, hogy sajnos a nyugat-európai identitás már erőteljesen a lejtőre került, de azért időnként még talán van méltóság és tartás.
A kedves olvasók bizonyára látják, más színvonalas nemzeti radikális portáloktól eltérően a Hunhir nem azonnal hozza a primér információkat, hanem inkább elemzés, értékelés formájában ismerteti, teszi közzé álláspontját.
Nos, e történet kéthetes, augusztus 20-án bizonyos tekintetben méltatlanra sikeredett Ajsa Luna énekesnő Himnusz-éneklése a központi állami ünnepségen.
Itt tényleg nem szeretnénk bántani ezt a 2001-ben született, karibi és holland származású lányt – ezért utalunk a Boney M. együttes egyik dalára -–, aki cigarettázva és ülve énekelte el nemzeti imádságunkat. Nem szeretnénk bántani ezt a szegény, egyébként tehetséges lányt, akit minden bizonnyal nem készítettek fel szerepére, az azzal járó felelősségre és méltóságra.
Más kérdés, hogy talán szerencsésebb lett volna, ha mondjuk Rost Andrea vagy Rúzsa Magdi énekli el a Himnuszt, de ha már a választás Ajsa Lunára esett, a rendezők feladata lett volna, hogy felkészítsék a szerepére, és ismételten az azzal járó méltóságra, magasztosságra. Valószínűleg nem ingyen végezték munkájukat a NER rendezvényszervezői…
E nagyon rövid eszmefuttatásban talán érdemes néhány összehasonlítást tenni. Mindenki látja, hogy sajnos a nyugat-európai identitás már erőteljesen a lejtőre került, de azért időnként még talán van méltóság és tartás.
Ismeretes, hogy 1792 szeptemberében a valmy csatába induló marseille-i önkéntesek harci indulóját komponálta Rouget de Lisle kapitány át a későbbi nemzeti himnusszá. A Marseillaise azóta a francia méltóság, hazaszeretet kifejeződése.
Érdemes megtekinteni, hogyan, milyen méltósággal adták át Roberto Alagna (1963-) a híres tenor és Mireille Mathieu (1946-) a nagyszerű énekesnő a franciák nemzeti himnuszát.
Az előadók arca magasztosra formálódott, a még mindig szép és rendkívül tehetséges Mireille Mathieu, bár összesen 152 cm magas, ünnepélyesen és felemelő stílusban adta elő a francia himnuszt. Minden bizonnyal a nagy hazafi, Charles de Gaulle elnök is meghatottan hallgatta.
Mikor pár éve egy, az iszlámot feleslegesen provokáló tanárt egy fiatal csecsen terrorista meggyilkolta, Macron elnök utasította oktatási miniszterét, hogy járja körbe a migránsok által is látogatott iskolákat. A megemlékezések a Marseillaise dallamával kezdődtek, erre a migráns fiatalok nem voltak hajlandók felállni, mondván nincs közük a régi harci indulóhoz. Ez esetben a szabadkőműves, republikánus nacionalizmus kétségbeesett integrációs erőfeszítésével, vergődésével találkozhattunk.
Hazánkban tényleg minden nemzet himnusza megkapja a tiszteletet. Talán nem mindenki előtt ismeretes, hogy létezik egy református egyházi ének, Tüzed Uram, Jézus. Nos, az illedelmes reformátusok ezt nemigen hajlandók énekelni, mondván ez Izrael állami himnusza. Azt valószínűleg nagyon kevesen tudják, hogy ez az 1616-ben született La Mantovana című olasz madrigál, melyet Samuel Cohen, egy XIX. századi moldáv zsidó zeneszerző dolgozott át az izraeli himnusz, a Hatikvah dallamára. Egyébként e dallam Smetana cseh zeneszerző műveiben is megjelent.
Utolsó gondolat, bár nem himnusz, de egy egészséges nemzet ünnepélyes dala Biz Atatürk: Gencleriyiz, a kemálista török forradalom egyik indulója. Érdemes megtekinteni azokat az átszellemült, magasztos arcokat, melyek előadják, tartozzanak bármely korosztályhoz.
Összegezve, a szervezők, rendezők felelőssége lett volna az előadás ünnepélyessége. Úgy látszik, ez most nem igazán sikerült…
Károlyfalvi József – Hunhír.info