Hogy mikor született Sértő Kálmán (1910-1941) költő-író, nem tudjuk biztosan. Talán épp ma lenne a születésnapja. Vagy egy hónappal ezelőtt.

Az biztos, hogy ez a 31 évet élt parasztfiú, hajdan rászakadt Pestre és a magyar irodalomra – amely nem tudta kezelni őt, pedig ki tudja, mi lett volna ezen őstehetségből, ha rögtön jó társaságba kerül. Így is éppen a határán van annak, hogy nevét végképp kiradírozzák költőink aranykönyvéből.

Rá emlékezve arra is gondolunk, hogy vajon mekkora adósságuk lehet még a honi irodalomtörténészeknek, hogy mindenki végre a helyére kerüljön. Mi azért gondoljunk rá ma – hátha tényleg október 29-én lenne a születésnapja…

Egyszer mindenért felelni kell,
egyszer minden számadásra kerül,
mert él még bennünk a törhetetlen hit,
hogy nem mindég a szemét marad felül…

Bár ma még csak káromkodni hajt is
a tehetetlen, meddő akarat,
megmozgatja a nehéz hidakat is
az ár ereje, ha gátja szakad.

Pedig egyszer ez is bekövetkezik,
elsodor megfontolást, józan okot
a megalázott szívben égig lobbant harag.
S a legény, ki eddig dallal szórakozott.

A virágban terhes réteken,
a gazda, aki izzadva kapált,
az asszony, aki kenyeret dagaszt:
eljön kiosztani a megérdemelt halált!

Egyszer minden mocskos patkányra
rászakad az örök rémület,
s ti, akik ma mégis rajtunk rágtok,
tudjátok meg: nincs könyörület! …

Kérges markunk ököllé duzzad,
fáradt szemünk mintha villám volna,
s megismeri büszke úrmagunkat,
kifosztott fajtánk minden árulója.

(Sértő Kálmán – Üzenem!)

Hunhír.info