Tüntetést szervez a Háttér Társaság irodája elé a HVIM július 12-én. Az esemény apropóját az adja, hogy az ország legrégibb és legnagyobb LMBTQP-szervezete ezen a napon fog előadást tartani a Pride hónap keretében a gyűlöletbeszédet “elkövetőkről”.
A normalitás védelmében szervez megmozduást a HVIM a Háttér Társaság előadásának helyszínén, a budapesti Balzac utca és Kresz Géza utca kereszteződésében július 12-én, 17:45-től. A szervezők leszögezik: a tüntetés legfőbb indoka az, hogy a Háttér Társaság egyfajta deep state-et működtetve az ügyészség és a rendőrség eddigi érzékenyítésével, a gyűlöletbűncselekmény munkacsoportban való részvételével, és a döntéshozatalra való nyomásgyakorlással már eddig is jelentősen korlátozta az LMBTQP-lobbinak ellenállókat. A HVIM nem tartja elfogadhatónak, hogy az LMBTQP-propaganda törvényi kiterjesztéséről, a hazafiak börtönbe juttatásának lehetőségeiről tartsanak rendezvényt. A tradicionalitás védelmezése nem bűncselekmény, az igazság kimondása nem gyűlöletbeszéd – szögezik le.
A szervezők tudatták: a demonstráció helyszíne a Kresz Géza utca felől lesz megközelíthető.
Hunhír.info