Európai összevetésben borzalmasan rosszul állnak a magyarok a szív- és érrendszeri halálozásban, azonban ennél is rosszabb hír, hogy rövid távon nincs remény a javulásra, főként mert a túlélésben meghatározó fontosságú utógondozásban óriási az elmaradás. Az ambuláns rehabilitációt nem finanszírozza a magyar egészségügy – mondta Tóth Kálmán kardiológus egy szakmai konferencián.
Annak, hogy a magyarok óriási lemaradásban vannak mind a születéskori, mind a 40 éves korban várható élettartamban a fejlett uniós országoktól, főleg a rendkívül rossz szív- és érrendszeri halálozási adatok az oka. A legfrissebb OECD-adatok szerint ugyanis kardiológiai halálozásban az EU-28-ak között csak a lettek és litvánok produkálnak a magyarnál rosszabb számokat – mondta Tóth Kálmán, a Pécsi Tudományegyetem I. számú Belgyógyászat Klinikájának igazgatója az Egészségügy öt dimenzióban című csütörtöki konferencián.
Az utóbbi évek trendjében, a 2006-tól tartó enyhe javulás mellett is az látszik, hogy egyre nő az olló, mind markánsabb a különbség a fejlett országok és a magyar eredmények között. A szív- és érrendszeri betegségek miatti korai halálozásnál pedig az európai kardiológusok társaságához tartozó országok – a volt szovjet tagköztársaságokkal együtt – rangsorában a magyar adatoknál csak volt szovjet tagköztársaságok közöltek szomorúbb számokat.
Mindez egy olyan környezetben állt elő, amelyben jól meghatározták a megelőzéshez fontos célokat, azaz a dohányzás csökkentését, az egészséges táplálkozás és testmozgás ösztönzését, a vérnyomás, a lipidszint és a vércukor kontroll ösztönzését – tette hozzá a kardiológus professzor. Csakhogy a valóságban a magyaroknál csak a bolgárok és görögök dohányoznak többet Európában, uniós szinten ezüstérmesek vagyunk a felnőttkori elhízásban, emellett minden harmadik magyarnak magas a vérnyomása, ennél csak a litván és az észt adatok rosszabbak.
Magyarország az egészségügyi közkiadások alapján is a sor végén kullog EU-28-as összevetésben, s szintén siralmasak a magyar számok, ha az egy főre jutó GDP-t figyelembe véve vesszük számba a kardiovaszkuláris halálozási mutatókat, amelyek jóval rosszabbak (csak a lettországi, a litvániai és volt szovjet tagköztársasági számokat haladják meg) mint amit a GDP szintje indokolna – sorolta az elkeserítő adatokat a szakember.
Hatalmas eredmény, hogy az akut infarktusellátáshoz ma már 20 centrum áll országszerte rendelkezésre. Ezzel sikerült a kórházi halálozási arányt a diagnózistól függően 7,5-8 százalék közé csökkenteni, ami alig rosszabb, mint például a 6-7 százalék közötti svéd arány. Azonban az utógondozás hiánya miatt az akut ellátást követően a 30 napon belüli halálozás már a lettországi szintre zuhan, az infarktust követő egy éven belüli 20-25 százalékos halálozás pedig a svédek 20-25 évvel ezelőtti eredményeivel azonos – mondta Tóth Kálmán a svéd és a magyar infarktus-regiszter adataiból idézve.
Mindezek hátterében nem más áll, mint az utógondozás, a rehabilitáció elmaradása. Alig van rehabilitációs centrum, nem is küldik oda a betegeket az orvosok, az ambuláns kardiológiai rehabilitációt pedig ma nem finanszírozza az egészségbiztosító. Pedig az akut ellátás sikerének és a halálozási mutatók javításának a megelőzés mellett a rehabilitáció a kulcsa. A fejlett országokban az ambuláns rehabilitációt otthonival kombinálva jutottak el oda, hogy a kardiovaszkuláris halálozásban legjobb eredményeket felmutató országokban már a daganatos halálozás vette át a vezető szerepet a szívhalál visszaszorítása nyomán.
Rövid távon, a szakember- és a finanszírozás hiánya miatt nem is várható változás – mondta Tóth Kálmán, aki épp ezért pesszimista a jövővel kapcsolatban.
NAPI HU
