Tovább formálódik az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetése, amelyet a negyedik Orbán-kormányban Kásler Miklós onkológus irányít majd. Információink szerint a tárca új közigazgatási államtitkára Latorcai Csaba lesz, ő veszi át Lengyel Györgyi helyét a poszton.
A 42 esztendős Latorcai Csaba a KDNP-s Latorcai János fia. Eddig a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára volt.
A később jogász, levéltáros, teológus és hittantanár végzettséget is szerző Latorcai Csaba már 22 évesen a Miniszterelnöki Hivatalba került. Az első Orbán-kormány idején szerzetesrendi tanácsadó volt, majd 1999-től 2002-ig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában előbb vallásügyi referens, majd osztályvezető lett. 2002-ben rövid ideig ismét a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott az Egyházi Kapcsolatok Titkárságának osztályvezetőjeként.
2002 után egy magáncégnél volt szervezetfejlesztési vezető, majd 2006-2010-ig az Országgyűlés Hivatalában dolgozott szakértőként. 2010-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára lett, majd 2012-től ugyanezen a poszton folytatta tovább az Emberi Erőforrások Minisztériumában. 2014-ben lett a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Latorcai Csaba viszonylag keveset szerepelt a nyilvánosság előtt. Idén januárban ő mondott beszédet a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten. Itt egyrészt arról beszélt, hogy a modernkori népvándorlással megérkezett a kontinensre a vallási türelmetlenség is, a politikailag korrektnek hazudott beszéd pedig bénultságba sodorja az európai zsidó-keresztény civilizációt. Másrészt azt hangsúlyozta, hogy az oktatásnak kiemelt szerepe van abban, hogy a fiatalokban elegendő lelki és szellemi ellenállás fejlődjön ki az antiszemitizmussal, a rasszizmussal és mindenfajta gyűlölködéssel szemben.
Mint megírtuk az új Emmiben Kásler Miklós miniszter mellett Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház eddigi főigazgatója lesz az egészségügyi államtitkár, a kulturális területet várhatóan Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója felügyeli majd, Rétvári Bence pedig marad parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes.
index
Hunhír.info