Az iszlám nem fegyverrel, hanem a hittel próbálja elfoglalni Európát. Európa ezért most háborús terület, a bevándorlók tömegei hódítani jönnek. Ahol légüres teret találnak, ott érhetnek el sikereket. Az európai ember életében pedig Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek – mondta Márfi Gyula veszprémi érsek a Veszprém Megyei Naplónak. Az egyházi vezető hangsúlyozta, amikor a migrációról és annak veszélyeiről beszél, saját személyes véleményét közvetíti nem pedig a Katolikus Egyház álláspontját.
A muszlimok számára az, amit mi bevándorlásnak hívunk, egy szent háború – vélekedett az érsek.
Hajlandók kockára tenni életüket, átvágnak háborgó tengeren, több száz kilométert gyalogolnak rengeteg viszontagság között, hogy megérkezzenek új hazájukba, Európába. Ha az európai keresztényeknek lenne hasonló hitük, s virágoznék nálunk a kereszténység, a muszlimok nem jönnének ide.
Márfi Gyula szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a muszlimok nem ismerik el azt a keresztény alapszabályt, hogy nemes cél érdekében sem követhetnek el önmagában véve bűnös cselekedetet.
A dzsihád arra kötelezi a muszlimokat, hogy ezeket a területeket elfoglalják és iszlám uralom alá hajtsák. A hitterjesztés pedig elsősorban nem magányos misszionáriusok feladata, hanem a hívő tömegeké – hangsúlyozta az érsek.
A mostani népvándorlásnak mint mondta, nemcsak okai vannak, hanem céljai is. Ilyen például az európai nagyvállalkozók vágyakozása az olcsó munkaerő (modern rabszolgák) után, vagy egyes Európán kívüli nagyhatalmak törekvését Európa meggyengítésére – mondta Márfi érsek.
Ezzel magyarázhatók olyan érthetetlennek tűnő dolgok, hogy az Európa iszlamizálásában érdekelt arab pénzvilág mellett amerikai bankok is támogatják a migránsokat, kiket előszeretettel csak menekülteknek hívnak – jelentette ki a katolikus egyházi vezető.
Hozzátette, a bevándorlók közt biztosan vannak menekültek is, illetve segítségre szoruló felebarátaink, akiket Jézus tanítása szerint segítenünk kell.
Az újságíró azon kérdésére, mi vár most Európára a püspök azt mondta, Európa levetette magáról Krisztus szelíd igáját, most az a veszély fenyegeti, hogy nyakát Mohamed sokkal szigorúbb igájába hajtják.
Nem lehet kizárni, hogy 50 év múlva a muszlimok többségben lesznek, és akkor Európa valóban iszlám uralom alá kerül. Üldözni valószínűleg csak a hitetleneket és az ő normáik szerint erkölcsteleneket (melegházasok, melegfesztiválok, genderideológia, Charlie Hebdo-szintű folyóiratok, Isten-és vallásgyalázó megnyilvánulások) fogják – vélekedett Márfi Gyula.
Majd megjegyezte, hogy az éveket azonban valószínűleg nem Jézus születésétől, hanem Mohamed prófétának Mekkából Medinába történt menekülésétől, a hedzsrától fogjuk számítani.
Márfi érsek meglátása szerint a migráció valószínűleg Isten büntetése. A próféták egyértelműen állítják, hogy Izrael (Kr. e. 722-ben), illetve Jeruzsálem és Judea (Kr. e. 586-ban) azért esett el, mert a nép Jahve helyett a bálványokat imádta. Ha Európa elesik, annak is a modern bálványimádás (a pénz, a hatalom és a tiltott élvezetek imádása) lesz az oka – hangsúlyozta.
Hunhír.info