1944 októberében a délvidéket a Vörös Hadsereg és a nyomában érkező, Tito vezette Népfelszabadító Hadsereg foglalta el. A kommunista pártvezetés pedig a kollektív bűnösség elve alapján a sváb és a magyar lakosságot kiáltotta ki legfőbb ellenségnek. Borzasztó öldöklés kezdődött 1944-45 telén: Tito partizánjai lakóhelyükön vagy gyűjtőtáborokban magyarok és németek tömegeit kínozták és gyilkolták meg. Minden nap emlékeznük kell a több tízezer, származása miatt megölt magyarra, a magyar holokausztra.
Elképesztő kegyetlenség
Az úgynevezett délvidéki mészárlásnak a becslések szerint mintegy 40 ezer magyar esett áldozatul. Egyszerre volt ez etnikai tisztogatás, bosszú az újvidéki gyilkosságokért és a gyűlölet, a kegyetlenség tobzódása. Volt, hogy tíz-tizenöt embert acélhuzallal egymáshoz, majd gyűrű alakban egy szénakazal köré kötöztek és a szénát meggyújtották. Élve nyúztak és sütöttek meg embereket, a papok hátából kereszt alakban nyúzták le a bőrt, nemi szervüket tépték és taposták.
Fogóval tépték a körmöket, szó szerint megpatkolták az áldozatot, vagy kettéfűrészelték, és kedvelt módszer volt a karóba húzás is. Arra is volt példa, hogy egy egész családot kötöztek egymás mellé, és lassan csúsztatták őket a fűrészgép fogai közé. A felnőtt férfiak mellett nők, gyerekek, csecsemők és aggastyánok is tömegesen estek áldozatul – a tragikus eseményekről Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában című könyve az interneten is olvasható.
…A kivégzések több helységben tömeges lincseléssé fajultak, a helyi szerb lakosság egy részének aktív részvételével. Még korábbi jótevőiket sem kímélték. Óbecsén ezek mellett az egész magyar lakosságot megkülönböztető jelzés – fehér karszalag – viselésére kötelezték, és kényszermunkára lehetett hajtani.
Az áldozatok számát még mindig csak becsülni lehet. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen voltak statáriális kivégzések. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost is megkínoztak és megöltek. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly magyar honvédeket is. A jugoszláv Népvédelmi Osztály hivatalos adata szerint is 2982 áldozat volt, valamint 899 délvidéki magyart halálra ítéltek állítólagos háborús bűnökért. A becslések szerint azonban az 1944-1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000 és 45 000 között van, a témában járatos írónő, Teleki Júlia szerint, azonban ez a szám az 50 000-et is eléri.
Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet: holttestüket tömegsírokba hányták. Nem egy esetben el sem temették, csak csatornákba, dögkútba dobálták, sintértelepen gyűjtötték őket. Előfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták. A megmaradt sírokat – kevés kivételtől eltekintve – nyomtalanul beépítették: föléjük házakat, sportpályákat építettek.
A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, kivégzésük körülményeit, nyughelyüket sohasem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé nyilvánították valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Három helység: Csúrog (Čurug), Zsablya (Žabalj) és Mozsor (Mošorin) teljes maradék magyar lakosságát – akik túlélték a vérengzést – mindenüktől megfosztva örökre kitiltották a lakóhelyükről.
A Bánát, Bácska, Baranya katonai parancsnokságának közleménye szerint ezeken a településeken élő magyarokat kollektíven háborús bűnösnek nyilvánította a munkaszervezési szabályzat 19. szakasza alapján.
1945-1948 között a következő helységekben működtek haláltáborok: Gádor (Gakovo), Tiszaistvánfalva (Bački Jarak), Körtés (Kruševlje), Molidorf, Rezsőháza (Knićanin), Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica). A táborokban, becslések szerint, több mint 70 000 német és magyar nemzetiségű polgári személy (nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek) vesztette életét éheztetés, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.
A magyar kormányok sosem tiltakoztak a vérengzés és az azt követő internálások és egyéb megtorlások ellen. A nagy számú magyar áldozat mellett mintegy 80 000 magyar optált Magyarországra, rengetegüket kitelepítették és internálták, helyettük pedig szerb telepesek érkeztek, amivel a Délvidék etnikai arányai is teljesen megváltoztak. Ez a párizsi békeszerződések nyílt felrúgása volt…
Hunhír.info
