A bukott kormány egyik legvadabb szószöve szemléletváltásának lehetünk alább tanúi. Valójában pedig nem az, egy kommunikációs párterősítő trükk. A cionprolik rájöttek: rasszistázással, fasisztázással, liberális egyeduralom hirdetésével nem szimpatizánsok, hanem ellenfelek hadát gyűjthetik csak be. Most nem szabad a nemzetieknek kiengedni őket a saját maguk által ácsolt falak mögötti szellemi, ideológiai gettójukból. Egyék meg gyűlölet–főztjüket, és takarodjanak a szemétdombra, ahova valók.

A szalon-rasszizmus mindig párban jár a szalon-antifasizmussal. Előbbi bonyolult, diplomatikus politikai körmondatok vagy humorizáló médiamunkások szavai mögé rejtőzve ad morális alapot a kollektív gyűlöletnek. Utóbbi pedig harcos hangvételű cikkek, nyilatkozatok vagy szociológiai felmérések alapján rendre konstatálja: minden etnikai feszültség alapja a többségi társadalom faji előítélete.

Nincs könnyebb, mint a gyöngyöspatai konfliktust pusztán masírozó rasszisták és nemes lelkű antifasiszták küzdelmeként felfogni, ahol néhány kivezényelt rendőr és BTK-módosítás mindent megold. Nincs könnyebb, mint kényelmes budapesti lakásokból cigányozni vagy fasisztázni.

Gyöngyöspata megértéséhez először is le kell szögeznünk, hogy a vidéki emberek döntő többsége a szó szociológiai értelmében nem rasszista. Ellenszenvesnek ítélik a cigányság bizonyos rétegeinek viselkedéskultúráját, közösségi normáit, tanuláshoz és munkához való hozzáállását, de nem rasszisták. Kollektív bizalmatlanság él bennük cigány honfitársaik iránt, de befogadóak, ha pozitív példát látnak. A cigánysággal szembeni többségi társadalmi reakcióban azonban a negatív attitűdök fölénye egyértelmű.

Ez egyetlen demokratikus társadalomban sem tolerálható, mégis tömegesen jelen van szinte egész Európában, Franciaországtól Romániáig. A jelenséget azonban nem elég elítélnünk ahhoz, hogy megszüntessük. Ez a jelenség ugyanis már gyermekkorunktól kezdve, akarva-akaratlanul az életünk része.

A magyar fiatalok többségét aligha vádolhatjuk előítéletes gondolkodással, hiszen idejük jelentős részét cigány fiatalokkal töltik együtt. Sem a közoktatásban, sem a közösségi közlekedésben vagy a közterületek használatában nincs államilag tolerált szegregáció. A szülők faji előítélete, a fasiszta mozgalmak szólamai mit sem érnek a személyes tapasztalattal szemben. A fiatalokat saját negatív benyomásaik külső tényezők általi megerősítése sodorja a rasszizmus felé, de még nem teszi őket automatikusan rasszistává.

Pedig alig van olyan magyar fiatal, aki általános iskolában ne találkozott volna ezekkel a benyomásokkal. Túlkoros, kötözködő osztálytársak, lopások és verekedések tolulnak emlékezetünkbe. Félelem attól, hogy belénk kötnek a buszon vagy kirabolnak a cigánysoron. Azonban gimnáziumban vagy szakközépiskolában már alig találkozunk cigány tanulókkal. Sok cigányfiú javítóintézetbe kerül, sok cigánylány pedig szülni megy.

Így a benyomások rögzülnek és nem oldódnak fel pozitív példákkal, új barátságokkal. A rasszizmus, valamint a szociális elégedetlenségen alapuló fasizmus csak a jéghegy csúcsa, egy elképzelhető végkifejlet, amit csak úgy akadályozhatunk meg, ha tudatosan próbáljuk megszüntetni az oda vezető jelenségeket.

A cigány-magyar feszültség eredőjét egyetlen hiteles politikai erő sem keresheti pusztán a rasszista indítékokban. A baloldal sem. A Jobbik előretörése a fiatal választók körében pontosan a cigánysággal kapcsolatos negatív benyomásokon alapuló politikai érzelemkeltésen alapul. A harci szemlélet kimondatlanul is kollektív gyűlölethez vezet és ezt a Jobbik vezetői annak ellenére tudják, hogy a párt ügyel a demokratikus játékszabályokra, bár feszegeti azokat.

Az antifasiszta politika legfőbb feladata ma elsősorban nem a Jobbik szalonképtelenné tétele. Meg kell akadályozni, hogy a fiatal generáció a Jobbik által kínált politikai attitűdöket válassza, mert ezekből potenciálisan kifejlődhet egy újnáci, vagy újfasiszta politikai gondolkodásmód.

A baloldalnak tehát elsősorban arra kell ráébrednie, hogy a szélsőjobboldali eszmeiség egyáltalán nem “hasznos ellenség”, aki a rettegő választókat visszakergeti hozzá. A fiatalok sokaságát nem hogy elrettenti, hanem inkább vonzza a Jobbik magatartásában rejlő ellenkulturális, lázadó jelleg, ami szembehelyezkedik az eurokompatibilis politikai szemlélettel. A szélsőjobboldali szubkultúra, amiből a Jobbik kinőtt, már egyre kevésbé szubkultúra.

Nem csak kopaszra nyírt szakmunkástanulók, hanem jól szituált egyetemisták vallják magukénak, akik szilárd meggyőződéssel rendelkeznek, mélységesen megvetik a baloldalt, amelyben egy letűnt kor maradványát látják. Új meggyőződésük egyszerre nyújt számukra identitást, célokat és közösséget. Meggyőződés ellen azonban nem lehet a meggyőződés diszkriminálásával harcolni, mert ezzel csak megerősítjük a meggyőzöttek összetartását. Egy meggyőződés ellen csak egy másik, világos válaszokat kínáló meggyőződés harcolhat.

A baloldalnak el kell fogadnia a Jobbikot, mint versenytársat a fiatal választókért folytatott politikai küzdelemben. A verseny csak akkor lehet tisztességes, ha a baloldal végre beismeri, hogy a cigány-magyar feszültségért mindkét fél felelős. A versenyt csak akkor nyerheti meg, ha antifasizmusával és szociális elkötelezettségével a fiatalok számára identitást, célokat és közösséget kínál.

A cigány-magyar közeledés konkrét lehetőségeit kell politikája középpontjába állítania. Ideje tudatosítani az egész társadalomban: magyarok és cigányok sorsa egy és elválaszthatatlan ebben az országban. Az ellenséget pedig nem egymásban, hanem a szegénységben, a gyűlöletben és az elnyomásban kell keresnünk- írja egy linberális fiatal a Népszabában.

Hunhír.info: