Kedves meghívást kaptam Eszes Tamás gyöngyöspatai telek- és pincetulajdonostól és egy drótposta váltás után ígéretemhez híven kora délelőtt megpakoltam hátizsákomat egy oldal füstölt mangalica szalonnával, vereshagymával, barnára sült szép kerek kovászos kenyérrel és egy butykos házi szilvóniummal.

Kora délután a Budapestről induló autóbusszal beérkeztem Patára, a főparancsok uram által megadott útvonalon elindultam a Kecskekő irányába. Az előzetes tájékoztatás szerint egyedül végig gyalogoltam a Bem utcán, ahol a kapucnis helybéli tágra nyílt szemekkel konstatálta “határsértésemet”.

A kapucnis…
Fotó: motoros

A Bem utca vége egy patkónyomokkal kitaposott föld úttal folytatódott, jobboldalt patakkal, a patakon túl a távolban néhány borospincének tűnő építménnyel.

Miután a patakba dobált köveken sikerült száraz lábbal átkelnem (mint a zsidók Mózessel a Vörös-tengeren), tájékoztatást kértem a pincesor első napbarnított gazdájától, merre található a Kecskekő utca. Az útbaigazító a kezében tartott, sugárban folyó slaggal – mint Toldi Miklós – egy hegy irányába mutatott, mely úgy nézett ki távolból mint egy sün, vastüskék álltak ki belőle.

Visszafordultam, át a patak akadályán és elindultam a megadott irányba, fel a hegyre. Útközben jobbról-balról gazzal benőtt összeborult szőlőtőkék, kik már rég elvesztették támaszukat, néhány szőlőkaró kitörve, a többi pedig az alatta lévő putrisorban elhamvadva.

Fotó: motoros

Se gondozott telek, se pince, se tulajdonos a környéken sem, a távolban egy tetőcserepektől részben megfosztott romos épület, az út szélén egy betonkád, ahol a régi szép időkben az akkor még el nem űzött szőlősgazdák permetlevet kevertek…

Miután felértem a csúcsra, rádöbbentem hogy ismét “lukra futottam”, úgy döntöttem, ha már itt vagyok, teljen hát a nap a “megbékélés jegyében”, irányba vettem a már távolból is látható “fekete sereget”.

Fotó: motoros

Fotó: motoros

A sokasághoz érve egy korosabb rekedt hangú üknagymama tartott lelkes közönségének – valamint Száva Vincének – szívszorító visszaemlékezést, hogyan védték meg a véráztatta magyar földet a cigányok kéz a kézben magyar őseinkkel.

Fotó: motoros

Fotó: motoros

A meghatottságról kicsorduló könnyem még fel sem száradt, két nyolc-tíz év körüli fiúcska szaladt hozzám, cigarettáért esdekelve, én pedig felvilágosítottam az aprótalpúakat, hogy ilyen korban még nem szabad dohányozni, mert megeszi a rák a mellyüket, miután a következő trükkel álltak elém: adjak nekik pííízt, mert nem tudnak iskolába menni. Buksijukat megsimogatva elmeséltem nekik, hogy milyen egészséges dolog ebben a jó időben mezítláb iskolába járni, minek utána csalódottan eloldalogtak.

Fotó: motoros

Fotó: motoros

Végre kezébe vette a mikrofont Száva Vince, a messziről jött nagy ember, aki munkát-kenyeret követelt nagyérdemű közönségének, mondókáját megfűszerezve rasszistanyilasnácifasistázással, Gyöngyöspatát ellepő civilbe öltözött “gárdistákokkal” , Kanadába emigrálással, csupán a “megbékélés jegyében”.

Fotó: motoros

Arra bujkálnak a nyilasok!
Fotó: motoros

A hallottak után elém tárult a nem egészen fél órája látott, gazdátlan, gazzal benőtt, támasz nélkül árválkodó szőlősor. Van ám itt munka, lehet gazolni, szőlőt metszeni, kötözni, kapálgatni és majd ősszel – csakis annak -, nem pedig a mások által gondosan megművelt szőlőtőkéknek a gyümölcsét leszüretelni.

Végül is a szalonnasütésből, a baráti kikapcsolódásból semmi sem lett, a hátizsákban lapuló szalonnát csak a “madár látta”, én pedig a jobb sorsra érdemes mátraaljai falucskából távozván nem ám nyilast , de még egy árva, rozsdás nyílhegyet sem találtam…

(motoros)

Hunhír.info