Még a MIÉP megyei elnökeként vállalta fel Esztergomban a kereskedők ellehetetlenítése elleni harcot Kovács Géza. Az Alkotmánybíróság határozata alapján újabb győzelmet aratott a helyi liberális fideszesek ellen – tájékoztatta a HunHír.Hu-t a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM).
Az Alkotmánybíróság július 6-án hozott határozatában igazságot szolgáltatott az esztergomi piac ügyében. Bebizonyosodott, hogy nem csak érzelmileg, de a jog talaján állva is a kereskedőknek és a piacról kitiltott Kovács Gézának volt igaza – tudatta a MÖM.
Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette és 2009. szeptember 30-ai hatállyal megsemmisítette Esztergom Város Önkormányzatának a vásár- és piactartásról szóló vonatkozó rendeletmellékletét.
A határozat rámutat a díjtételek és a kitiltás törvénytelenségére. Mivel a kitiltás után az ellehetetlenített Kovács Géza (akkor a MIÉP megyei elnöke, most a MÖM tiszteletbeli elnöke) visszaadta vállalkozását, további nem vagyoni kártérítéses polgári per várható. A mozgalom kitért arra is, vannak tanúk, akik elmondták, ki adott erre a törvénytelenségre egy személyben utasítást.
HunHír.Hu-információ