A Fővárosi Közgyűlés addig mesterkedett, amíg a “magyar” bíróság bontásra ítélte a háborús hősök emlékművét. (Igaz, a néhány utcával feljebb engedély nélkül épült holocaust emlékmű maradhat!) És ez pont az i-re. Tűrhetetlen és aljas ítélet ez, amelyet a magyar nemzet ellen követ el a közigazgatás, és a bíróság. Olyan döntés született, amely hősi halottaink emlékét alázza porig, amely a magyar történelem drámáját – azaz a magyar nemzet történelmi fájdalmát – köpi szembe, és nemzeti jelképünket a gyűlölködő (SZDSZ-es) zsidók és kommunisták (MSZP) primitívségét és történelmi tudatlanságát tükrözve elbontásra, megsemmisítésre ítéli.
Nem akarok azzal példálózni, hogy milyen válaszlépéseket lehetne tenni az ügyben, mely szobrokat és emlékműveket kellene válaszként lerombolni, mert nem tudok arra a szintre süllyedni, amelyre a Fővárosi Közgyűlés, a Közigazgatási Hivatal és az ítéletet kimondó bíró süllyedt. Mert ez az ügy nem a Böszörményi útról szólt, és nem a háborús hősök nemzetért vállalt haláláról, hanem egy olyan mértékű és szintű magyargyűlöletről és a hatalommal, a bírói talárral való visszaélésről, amely Európában páratlanul aljas cselekedet. Egyetlen nemzet sem tűrné, és remélem, a magyar nemzet sem fogja tűrni, hogy hőseinek emlékét ekként “tapossák meg”, mint tették egykor a 298-as parcellában az ártatlanul kivégzettek sírjait e mai ítészek és aljas acsarkodók elődeinek lovai.
A bírói ítélet is hasonló ahhoz, mint amilyeneket dr. Tucsek és társai hoztak Rákosi és az ÁVH parancsára. Mert a bíró ebben az esetben nem egy engedély nélküli szobrot bontat le, hanem egy nemzeti emlékművet. Halottak emlékművét, hősökét, ártatlan áldozatokét. És ez az ítélet embertelen, gyalázkodó és kegyeletsértő. Igaz, a hegy magasabb részein engedély nélkül épített villához nem nyúl senki, “ha azon nincs nemzeti jelkép”.
Koncepciós per volt ez, koncepciós halálos ítélet mondatott ki! Mert ennek a hatalomnak ez az éltető ereje. Megölni, ha erre mód van, elítélni, ha bűnös, ha nem, megsemmisíteni, ha nem vallja ugyanazt, és történelmet hamisítani, ha érdekei ezt kívánják. Százezreket tettek így tönkre, öltek meg, fosztottak ki, s ma is, mint régen elődeik, folytatják, amit 1919-ben elkezdtek – együtt. Rágalmaznak, hazudnak és lopnak, ölnek és nyomorulttá teszik a népet, a társadalmat.
Most azonban többről van szó! Az a Turul ott kell, hogy maradjon, ahol van. Mert az a Turul-szobor nem a Nyilas Párt jelképe, nem fasiszta hordalék, hanem a magyarság ősi jelképe, a magyar őstörténet egyik szép alakja, amely a leginkább jelzi a nemzet születését, összetartozását, a jövőbe vetett bizalmát, s a régiek példájára figyelmeztet. Hősökre, akik ismerték az érzést, mi is a hazaszeretet, a hazáért való szenvedés vállalása, a haza védelme – tudták és érzeték mi a magyarság és mit jelent magyarnak lenni. A lebontásra kötelező bírói ítélet kihirdetője, és az a ítéletet kitervelők, idáig süllyedt politikusok mindezt nem tudják, nem ismerik, soha nem érezték. Egy lealjasult és ócska – magyarnak nem nevezhető – söpredék ért célt a többséggel, a nemzettel szemben. Ám, pünkösdi királyság ez, s eljön az idő hamarosan, amikor zokogva, könyörögve fogják “bánni” bűneiket, mint tették őseik azokban a levelekben, amelyeket az általuk házi őrizetben tartott Csernoch Jánoshoz írtak 1919-es ámokfutásuk után -közbenjárását kérve szabadulásuk ügyében.
A Turul marad, kedves (szellemileg is) 17%-os elvtársak és kedves (szellemileg is) 2,6 %-os hazaáruló párt (SZDSZ). Aki hozzá mer nyúlni, az nagyon komoly megtorlásban részesülhet. Higgyék el, érdemes elgondolkodni ezen.
Ami sok, az sok! – mondja a “népi szlogen”. És ez most nagyon, de nagyon sok! A Turul marad, ha tetszik a söpredéknek, ha nem, és hirdeti nemzetünk hőseinek a nevét, hirdeti, hogy van múltunk, és lesz jövőnk, mert mi nem a fiú-fiú, nő-nő házasságot tartjuk elfogadhatónak, hanem a család szentségét valljuk, mi a rendet és a nemzet megbecsülését sürgetjük és alapozzuk meg, mi nem támadunk senkire, de ha kell, védekezünk. És Isten irgalmazzon annak, aki ezt nem veszi tudomásul! Mert “jó nép a magyar, ha van, kinek engedelmeskedjen” – mondta Zrínyi a költő. És mi most a lelkiismeretünknek, a hazaszeretetünknek, hőseink emlékének, és erkölcsi értékrendünknek kell, hogy engedelmeskedjünk. Ugyanis támadtnak, megtámadtak bennünket, nemzetünket múltunkat, szüleinket és nagyszüleinket, gyerekeinket és unokáinkat. És eljött az idő, hogy e szennyes magyargyűlölő söpredék támadását végleg visszaverjük, és megtanítsuk őket arra, hogy tisztelni kell annak a nemzetnek az önbecsülését, amely befogadta és megtűri őket. Mielőtt még a Himnuszt is betiltják, hiszen “csak a magyarra” kéri az áldást ez a “kirekesztő, fasiszta” ének!
Turul, márpedig a helyén marad!
Stoffán György
HunHír.Hu
