Újabb gyalázatot készülnek elkövetni az István, a király ellen: Megasztár szinten keresik a szereplőket a rockoperához az MTV Társulat című tehetségkutató műsorában.
Az István, a királyt 1983 augusztusában mutatták be a Királydombon.
Az ősbemutató előtt és után is lakásba zárt lemezjátszók mellett magyarok százezrei hallgatták és énekelték, suttogták vagy ordították együtt Vikidállal újra és újra a magukban már oly rég óta érlelt kérdést: „rabok legyünk, vagy szabadok?”
A legendás zenészek által szívből énekelt dalok egy korszak csendes, még szobákba zárt lázadását fejezték ki akkor, amikor még a hideg is kirázta az embert, ha meghallotta, hogy „Nem kell olyan isten, aki nem tud magyarul / Szabad magyaroknak nem kell ilyen úr!”
Most is ki fogja rázni a hideg az embert, csak nem a fellobbanó hazafias érzésektől, hanem az undortól, ahogy a Gundel Takács Gábor vezette műsort nézi majd augusztus 20-tól az m1-en, már ha valakit is érdekel a rockopera-legenda főszerepeire pályázó jelentkezők produkciója, amit különböző magyar darabokból, illetve külföldi musicalek magyar nyelvű betétdalaiból adnak elő.
A zsűri, melynek tagja Szikora János, Szulák Andrea, Keveházi Krisztina, Alföldi Róbert, Kocsák Tibor, és Lévai Balázs is, 2008. február közepétől 12 héten át, szombatonként a közönség segítségével dönt az István, a király ősbemutatójának 25. évfordulójára tervezett jubileumi előadás szereposztásáról.
Nem hihetjük, hogy Magyarországon nem találni annyi fiatal, nemzeti érzelmű énekest, akikre e nélkül a pénzcsináló médiamocsoknak eljátszása nélkül ki lehetett volna osztani a szerepeket. Mert vannak, csak a hatalomnak nem ők kellenek, hanem a manipulált nézők által favorizált műlázadók. Lelki szemeimmel már látom és hallom, hogy miként értéktelenítik el majd ezt a generációknak oly sokat jelentő rockoperát is úgy, hogy az új produkcióból a minden másságot tisztelő érzés süssön majd át a nemzeti öntudat erősítése helyett.
pig@ – HunHír.Hu