József Attila szüntelenül meghalt és szüntelenül feltámadott, evilági Krisztusként, mondhatnám: ,,lázadó Krisztusként”, akivel mindig kénye-kedve szerint járt el a történelem, a hatalom és a politika. Pedig ennek a mindig megerőszakolt és megalázott szellemnek a valódi, a földi létben is felismerhető transzcendenciája van — és ez költészete.

József Attilának nemcsak rövid élete volt zaklatott, hanem most már közel hét évtizedre kiterjedő utóélete is. Annak idején ő kérdezte az utókortól éppen Ady Endre költői sorsát faggatva: ,,Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta/ szóval, tettel és hallgatással is?” Mondjuk ki, József Attila szellemét is többször megölték és megerőszakolták a mögöttünk lévő csaknem hét évtizedben. Csontjait több alkalommal áthelyezték, megesett, hogy titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával (mint 1963-ban, a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Pantheonjának előkertjébe, annak demonstrálására, hogy József Attila a kommunista párt saját költője volt), eszmevilágát és szellemi örökségét meghamisították, és valóságos irodalomtörténeti bűvészmutatványokkal kísérelték meg az uralkodó hatalom ízléséhez és dogmáihoz alakítani mindazt, amit szellemiségben és eszmékben, költészetben és emberi tanúságtételben hátrahagyott. Igen, József Attila emberi sorsa és költői öröksége, nem egyedül a mögöttünk hagyott közel fél évszázadban (1945 és 1990 között), nemegyszer az erőszakos és gátlástalan politikai, illetve irodalomtörténeti mesterkedések kiszolgáltatott áldozata volt.Azt a kálváriát, amelyet József Attila emléke és öröksége bejárt (és ennek a kálváriának a része volt korábbi ,,kommunista költőként” történt megdicsőülése is!) mindazonáltal nehéz mellékesnek tekinteni. Igen, József Attilát mondották gyalázkodva fasisztának (Moszkvában, néhány esztendővel halála előtt), mondották magasztalóan kommunistának (egy egész korszakon keresztül, miután a személyét övező hivatalos gyanakvás már szertefoszlott 1956 után), aztán próbálták mondani — de most már elítélő módon — ugyancsak kommunistáknak, hogy aztán éppen az utóbbi másfél évtizedben előkerítsék azokat a különben korábban is ismerhető dokumentumokat, amelyek szerint a fasizmusról és a kommunizmusról egyformán lesújtó véleménye volt. Ezek a dokumentumok korábban persze egy jól zárt páncélszekrényben várták az idők jelét, amely meghozza feltámadásukat.
Talán most már véget érnek a József Attila sorsa és öröksége körül zajló küzdelmek, és felmagasodhat a költő, aki nem pártokkal és doktrínákkal, hanem Istennel és a történelemmel, az emberiséggel és Magyarországgal folytatott dialógust. Az Óda, az Eszmélet, A Dunánál, a Hazám költője, akinek születésnapját ma ünnepeljük és fejet hajtunk azok előtt az értékek előtt, amelyek József Attila művében és szellemében örökké érvényesek maradnak.

Pomogáts Béla -Hét Nap/ Vajdasági magyar hetilap 2005

HunHír.Hu