Flór Ferenc a magyar reformkor igazi gyermeke volt, aki a magyar nemzeti újjászületés időszakában – igaz magyarként és a nemzet polgáraként – a honi tudományok felemeléséért, európai színvonalra emeléséért fáradozott. Magyar polgárként úgy akarta a honi medicinát európai szintre emelni, hogy az magyar orvostudományként illeszkedjen be az egyetemes gyógytudományok rendszerébe. Ezért fáradozott az orvosi szaknyelv megmagyarításáért, a magyar nyelvű szaksajtó megteremtéséért, magyar tudományos társaságok megszervezéséért, a hazai közegészségügyi állapotok rendezéséért, miközben – annyi más pályatársasághoz hasonlóan – élénk figyelemmel kísérte a politikát és ha kellett, akár fegyverrel is szolgálta eszméinek győzelmét.

Kezdhetném akár bulvárosan is, miként 1871. júliusában tette a Vasárnapi Újság:

“A múlt héten egy vérfagyasztó szerencsétlenség híre zavarta meg a főváros egyhangú nyugalmát. A pesti központi vaspálya egy nehéz kocsija keresztülment egy öreg emberen. A szerencsétlen ember elesett közvetlenül a sebesen rohanó kocsi előtt, melyet már nem volt idő föltartóztatni, s ez kerekeivel annyira összezúzta, hogy menten kiadtam lelkét.”

Mondom, kezdhetném akár ezzel is, de nem ez a lényeg. A lóvasúti baleset áldozata, Flór Ferenc – a “legmagyarabb magyar orvos” – volt, valóságos kilétére leginkább a Pest megyében élők lehetnek kíváncsiak, hiszen ők találkoznak vele a legtöbbet, már azért is, mert Kistarcsán a megyei kórház az ő nevét viseli. Hogy ne mondjam: a honvédelmi miniszter bő húsz éve adja át évente az arra érdemeseknek a Flór Ferenc-díjat.

Nézzük hát, kit is tisztelhetünk a derék doktorban.

A váradolaszi születésű (1809-1871) orvos, orvosi szakíró, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

A férfi Nagyváradon és Nagykárolyban végzett tanulmányai után, a pesti egyetem orvostudományi karán tanult tovább, ahol előbb orvosi, majd sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett. Nagyon sokat tett a magyar orvosi szaknyelv elismertetése és egyenrangúsítása érdekében. Ő nyújtott be először magyar nyelven szakdolgozatot és védte meg disszertációját „Kisdedápolás” címen.

Utóbb a pesti egyetem állatgyógyászati tanszékének tanársegédje, majd 1835-től a az egyetem orvostudományi karán Stáhly Ignác sebészprofesszor tanársegédje lett. 1837-től a pesti Rókus Kórházban tiszteletbeli, majd 1840-től rendes osztályos főorvossá nevezték ki, majd 1847-től Pest város tiszti főorvosa, egyúttal a Rókus Kórház igazgatója lett.

1848 tavaszán önként jelentkezett a nemzetőrségbe, s ez év őszétől őrnagyként a honvéd hadsereg törzsorvosaként szolgált. 1849-ben Stáhly Ignác utódaként alezredesi rangban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának fönökévé nevezték ki, ezzel ő lett a honvédség katonai egészségügyének irányítója.

Vezetése alatt fejeződött be a a magyar honvédség egészségügyi szervezetének kiépítése: a katonai egészségügyben számos, nemzetközi viszonylatban is újnak számító módszert vezetett be.

A magyar honvédség az elsők között volt Európában, ahol a hadisebészetben megkezdték a kloroform alkalmazását. Többek között irányítása alatt szerveződött a tábori kórházak rendszere, a front- és hátországi betegellátás, az újoncozás orvosi ellenőrzése és a rokkantak utókezelése. A műszer és gyógyszerhiány enyhítésére – a külföldről való becsempészés mellett – kísérletet tett a magyarországi gyártás megszervezésére.

1849. április 16-án indítványára nevezték ki Kossuth Zsuzsannát országos főápolónőnek, ennek nyomán számos női önkéntes állhatott a katonai betegápolás szolgálatába. Flór Ferenc személyes érdeme, hogy a tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett. A világosi fegyverletétel után Flór Ferenc neve is felkerült arra a körözési listára, amelyen Kossuth Lajosra, Petőfi Sándorra, Mészáros Lázárra és még sok másra vérdíjat tűztek ki. Az összeomlásig kitartott.

A szabadságharc elbukása után nem hagyta el az országot, bár tudta, hogy megtorlás vár rá.
Ennek következtében Flór Ferenc 1849. augusztus végén már az Újépület foglya volt, ahol másfél évi börtönre, állásvesztésre ítélték. Szabadulása után Tápiószelére száműzték, ahol rendőri felügyelet alatt állt. Tizenkét évig gazdálkodással és a környék betegeinek gyógyításával foglalkozott – egyébiránt “veszedelmes bűnözőként” tartották nyilván.
Felügyeletén 1857-ben enyhítettek, de eztán is csak engedéllyel hagyhatta el Tápiószelét.
Visszavonultsága 1861-ig tartott, amikor a Bach-rendszer bukása után Pest város ismét tiszti főorvosának választotta, újból a Szent Rókus Kórház igazgatója lett.

A szabadságharcot követő internálása lejárta után figyelme a közegészségügy és az orvosi érdekvédelem felé fordult – ilyeténképp elnökletével alakult meg az ország első helyhatósági közegészségügyi bizottsága, így őt tekinthetjük a magyarországi közegészségügy egyik megteremtőjének.

Egészségügyi okokból szorgalmazta a főváros vízvezeték-hálózatának kiépítését, illetve új közvágóhíd építését. 1863-ban egyik kezdeményezője volt az orvosi érdekvédelmi mozgalom elindításának. 1869-ben a A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Országos Egyesülete másodelnökévé választották.

Mint az írás elején szó esett róla, közlekedési baleset áldozata lett: a Rókus előtt – ahova háromszor nevezték ki igazgatónak – elütötte a pesti lóvasút.

Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info