Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága kormánypárti képviselők tartózkodása miatt 2011. április 26-án nem vette tárgysorozatba a 2006 szeptember 18. és 2006. október 24. közötti gyülekezések feloszlatásával kapcsolatos egyes bűncselekmények (hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság) és szabálysértések miatt eléltek közkegyelemben részesítését célzó törvényjavaslatot.
A bizottság tagja, Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik nevében támogatásáról biztosította a két LMP-s képviselő által előterjesztett közkegyelmi kezdeményezést. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban elfogadott és nagy viharokat kiváltó semmisségi törvényjavaslatot is támogatták (már ott is követelték a közkegyelmet a politikai elítélteknek), de kevésnek tartják, mivel most már látható, hogy csekély számú embert érint, az elmúlt 8 év politikai elítéltjeinek mentesítésére van szükség. A gyurcsányi hazugságbeszédet követően 2006 őszén kibontakozott nemzeti ellenállás nélkül a jelenlegi kormányerők sem szerezhettek volna ilyen többséget és ráadásul az alaptörvény elfogadása és kihirdetése alkalmat ad a méltányosság gyakorlására. A megtorlások hatása máig tart: nemrég vonult börtönbe több mint egy éves büntetésének letöltésére egy 2006 őszi ellenállás miatt elítélt fiatalember, a múlt héten pedig a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt ítélték el Budaházy Györgyöt és társait.
Igazságtételre van szükség a 2002-2010 közötti állami szabadságjogi jogsértések miatt: a 2006 őszi rendőri brutalitás károsultjainak jóvátétele ugyan megtörtént, az emberi jogi bizottság albizottsága részletes feltáró munkáját elvégezte, de a felelősök elszámoltatása még várat magára, illetve még mindig folyamatban vannak a nemzeti ellenállást kifejtőkkel szembeni eljárások, mint például a Hunnia Mozgalom tagjai ellen folyó eljárás. Az elmúlt 8 évben politikai ellenállást tanúsítók hátrányos következmények alóli mentesítése jogos elvárása azoknak, akik a magyar szabadságért kiálltak és ezért meghurcolták őket, de egyúttal megkerülhetetlen kötelessége a kormányzópártoknak is. Éppen ezért megdöbbentő és a Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy most megakadályozták a 2006 őszi elítéltek közkegyelemben részesítését – áll a Jobbik közleményében.
Hunhír.info kommentár:
Hunhír.info