Mórágy… Ki tudja, másnak mit jelent, nekem a világ közepét, gyermekéveimet, Apám jóban megtartó karcos szigorát, Anyám szép szavakban kikelt édes kenyerét… Gyerekszájjal úgy mondanám, Isten annyira szerette Mórágyot, hogy az emberektől megvédje, zsákba varrta, de sok dolgában a zsák száját nyitva felejtette, így később, mert félt, hogy megtalálják, saját háta mögé jól elrejtette… Mégis, tudjátok-e hol van ez a kis falu és határában a mórágyi rög, a milliárdnyi éves gránit? Túl a Dunán, a Völgységben, a bátai úttól balra esően, két kilométerrel beljebb… Keressétek, meglátjátok, érdemes…