Elie Wassertal Cohen zavartan nézte a kopott cipőjéből kikandikáló zoknis nagylábujját, amely egy hithű és igazi zsidó szenvedésének mementójaként vádlóan mutatott a zsinagóga főbejárata felé…

„Isten mutatja az utamat” – jutott az eszébe, és hálát adott őseinek, és azok őseinek, akik a Talmud, Sulhan Aruck és a Tóra, rendkívül okos, bölcs és szent tanításai szerint már egészen kicsiny gyermekkora óta tanították a szenvedések eltűrésére és arra, hogy egy szép napon az Isten – egyenesen neki – jelet fog adni, amelyen keresztül megváltoztatja az életét és gazdag, híres, csodált ember lesz belőle…

Természetesen ez a messianisztikus küldetés nem a munkán keresztül fog bekövetkezni.
Ez a nap eljönni látszott és érezte, amint a titokzokni megfeszült a bokáján és isteni sugallatra mozgásba hozta kurta és rozoga lábait, mint a metéltet a habverő…

„Shalom!” – mondta remegő hangon az 1500 Ft-ot kérő pénztárosnak, aki kedvesen mosolyogva tartotta elé a munkát sohasem látott tenyerét.

A pénztáros a Szentföld rövid történetének is beillő előadásában felvilágosította arról, hogy vagy fizet, vagy csak majd a halála utáni rítus keretében fogja azt belülről megtekinteni…
Megvert kutyaként oldalgott el a zsinagóga hatalmas és hivalkodó árnyékából, miközben magában dicsőítette isráel nagyságát és az ő szegénységét, könnyekkel a szemében.

Már a Wesselényi utca magasságában botorkált, amikor egy nemzeti könyvkiadó kirakatában a könyvborítókon ismerős arcokat pillantott meg.

Jól tápláltan, sugárzó arccal, hatalmuk és dicsőségük tudatában pillantottak le rá a történelmi személyiségek, őrá, a szegény és kilátástalan sorsú emberre, aki hiába magyarosította a nevét, sokan mégis gúnyolódva csak így mutattak felé:

„Nézd már e wc-ét!” – amellyel nyilvánvalóan a küllemét és az ezzel járó szagorgiát hozták párhuzamba nevének kezdőbetűivel…

A Horthy és Hitler életét bemutató könyvek elérhetetlen magasságban, árban és melegben lebegtek a szemei előtt, miközben összehúzta magán a naftalinszagú kaftánját a decemberi hideg utca forgatagában.

Továbblépett és kilátástalan, reménytelen helyzetén sajnálkozva baktatott tovább.
Hirtelen megakadt a szeme a szokásos decemberi hanuka és egyéb helybéli ősmagyarok ünneplési szokásaira felhívó plakáton, amelyen nagy betűkkel ez állt: „Holocaust”.

A felirat alatt egy kisfiú fényképe volt látható, amint dávidcsillagos kabátkájában állt a szögesdrót mögött, miközben a háttérben az auswitzi halálgyár kéménye teljes kapacitással üzemeltette a közműveket…

„Igen, én is ennyi idős lehettem 1944-ben” – jutott az eszébe. Azután meg az, hogy akár ő is lehetne azon a képen és ahogyan közelebb lépve, rövidlátó szemeivel fixírozta azt, egyre erősebb lett benne a gyanú: ha akarja, akkor ezen a képen tényleg ő van!

Persze akkoriban senkiről sem tudtak, akit deportáltak volna, de arról már hallott, hogy a ritka – és kiváltságos – keveseknek, akiknek a németországi hadiüzemekben dolgozniuk lehetett és családostól kiutaztatták őket, – persze a Birodalom költségén, – ezekben a munkatáborokban meleg szállást, ételt és orvosi ellátást biztosítottak a munkájukért, azon kívül, hogy ezért pénzt is kaptak. Hírek szerint lágermárkát használtak, amelyen az ott lévő boltokban vásárolhattak, vagy társaság hiányában azt a láger kuplerájában költhették el.

Még úszómedencéjük is volt addig, míg a szövetségesek meg nem bombázták a tábort és a halottakat felhalmozták a krematóriumok előtt, ahová még a városból is szállítottak holttesteket, megelőzve a járványt. Persze a halottakon és tífuszosokon már nem látszik, hogy kik voltak…
Nagy idők voltak és ebből ő kimaradt…
De nem véglegesen!

Most már tudta, hogy mit kell tennie a zsidóságért, az igazságért, a hitsorstársaiért és persze nem utolsó sorban saját magáért, Elie W.C. „holocaust túlélőért!”

Visszament a nemzeti könyvesbolt elé és gúnyosan a szemükbe nézett a fasisztáknak, és a nemzetükért tenni is akaróknak, majd feléjük köpött…

Sokan rácsoldálkoztak és csak a szófoszlányaiból kikövetkeztethetően:….. „hollokunssztttt” – megállapítoták, hogy bizony csak egy szegény vallása és kultúrája miatt üldözött elmeháborodottal van dolguk és elnézően tovább mentek.
A főpróba jól sikerült.

Elie W., – mostmár „C” nélkül, – aznap éjszaka bevonult a holocaustért és az emberi egyenjogúságért és egyetemes békéért küzdők, valamint az „elfelejtett holocaust” pénzbehajtó és bűntudatkeltő történelmi emlékbizottság halhatatlanul jóságos tagjai közé!

Jahve megkönyörült szegény gyermekén és mivel annak mása nem volt, csak igaz zsidó szíve, így megengedte neki, hogy sokat szenvedett életét az igazság és a holocaust rémségének oltárán áldozza fel, soha nem látott – és tapasztalt – elkövetkezendő jólét közepette.

Elie W. ma már iskolákban tart előadásokat, ahol a tátott szájú és tiszta szívű gyerekeket világosítja fel – a fényképét mutogatva, amelyen Auschwitz szögesdrótja mögött áll – a zsidó nép által hozott hatalmas áldozatokról, amikor is a fasiszták világuralmi törekvéseik közepette irtani kezdték a szegény és jóravaló (nagyon vallásos…), munkaszerető és mindenáron csak beilleszkedni akaró szegény és szerény, a légynek még ártani sem tudó, a világ dolgairól még csak nem is tudó, önhibáján kívüli hazátlan népségét…

E.W. most vehette igazán csak hasznát ószeresi („régiséget, ruhát cipőt veszek…”) végzettségének, ahol is vezényszóra tudott könnyezni (egyes variáció…), sírni és zokogni, mindig attól függően, hogy mennyi pénzt akart megspórolni.

A legutóbbi ENSZ-közgyűlésen akkorát alakított, hogy több száz millió dollárt adtak az egyen zokogásáért, amiért tíz darab vadonatúj Merkava (Szekér) típusú harckocsit vehettek a terrorista gázai palesztinok legázolására, akik azt az israelnek nem tetsző rasszista gondolatot vették a fejükbe, hogy vizet visznek a szomjazó családjuknak.

Hitler is így kezdte, vizet adott a szomjazóknak, ételt az éhezőknek….ismerjük már ezt a nemzeti (náci) fasizmust!

E.W. most új körutat tervez. Megindító arckifejezéssel és remegő szájszéllel ( kettes variáció…) romos épületek, sírkertek és vasútállomások előtt fényképezteti magát és emberfeletti akaraterővel emlékezik vissza az átélt szörnyűségekre, amikor szakmát kellett volna tanulnia, bevonulni katonának, vagy saját magának kellett volna az eldugult wc-jét megjavítania.
Ettől mindig kiborult és napokig ajvékolt hitehagyottan és a Messiásért imádkozott, aki megöl minden gój vízvezeték-szerelőt és mesterembert. Sajnos Istene elhagyta, mert legközelebb is fizetnie kellett a munkájukért, amikor végeztek, ahelyett, hogy Jahve ott és akkor agyonsújtotta volna őket…

De Isten útjai kiszámíthatatlanok. Megrendülés és megdicsőülés, ez látszott a sok telet (és kóser szilvapálinkát) látott ráncos arcán, miközben a stáb szintén megrendülten filmezte magányos visszaemlékezései közben. Elég volt a háttérben csak egy táblát felállítani a „holocaust” felirattal, máris ömlöttek a szenvedés és az emlékezés igaz könnyei.

Szerencséje volt. Orbán (Orsós) Viktor is aláírta azt a kormányrendeletet, hogy akik 1945 május 15-e előtt születtek, azok a zsidók (vagy cigányok…) – mert azért gondoljunk magunkra is – járadékot kaphatnak, mint a fasizmus és a (horthy-izmus) üldözöttei. Szegény Horthy Miklós! Később azért megbánta, hogy leköpte…a „magyar zsidóság” sokat köszönhet neki. Nélküle nem lennének ennyien, nem élnének ilyen jólétben, nem lehetne mint igaz hívőknek ilyen hatalmas zsinagógájuk (a második legnagyobb a világon…) és ő most nem élhetne ilyen megbecsülten tisztességes életet hasznos tagjaként a szegény, vallása miatt üldözött és feltétlenül ártatlan mártír zsidó népnek…

Ivott. A könnyeket pótolni kell. Holnap különben is történelmet fog írni. Először egy óvodában tart bemutatót, – akarom mondani emlékezést, – ahonnan is pelenkát kell szállítani a bombázott és szenvedő israelnek, mert a semmire sem jó, és semmit nem is romboló, házilagos palesztin Kassem-rakéták embertelen feltételeket teremtettek e téren.

Utána,– a nap fénypontjaként, – útja egy újszülött osztályra vezet, ahonnan is anyatejet kell elszállítani vezeklésként a frissen megszületett fasisztáktól, ellentételezésként azért a temérdek szenvedésért és fájdalomért, amit előző életükben a zsidóság ellen elkövettek…
Igen, a fasiszták reinkarnálódnak!

Belenézett a tükörbe.
Egy kihízott és jól ápolt zsidó vigyorgott rá vissza, önelégülten.
Hogy meddig tart?
Ameddig van rá fizető közönség…

Te vevő vagy rá?!

Bajtársi üdvözlettel: Gyula

HunHír.Hu