Igen, a jelek szerint a történelem, szokása szerint, megint csak ismétli önmagát. Ezúttal tömény ötvenes évekbeli mivoltát. Amikor is, ha valakit nem tudtak előállítani közbűntényesként, hanem meghallották, hogy a sarki kocsmában Rákosi apánkat nem hálaadó imádságba foglalja, hanem másmilyenbe, hamar ellátták a baját. Miként, rendszerváltozás ide, rendszerváltozás oda, ugyanezt teszik a jelek szerint most is.
Még mielőtt ismertetném, ezt minek apropóján is írom, ideidézek egy tréfát, egy viccet, ama „pesti gyilkos” fajtájából, ami egy Rómában 1957-ben Humor a romok közt címmel névtelenül megjelent emigráns viccgyűjteményből való. Amúgy a kötet (amiből már többször szemléztem ráadásul portálunkon) valójában nem is vicceket tartalmaz, inkább kőkemény helyzetfelismeréseket, melyeket anonim megörökítője mégis humorba mártott. Íme hát:
»Bankett egy nagy magyar művész tiszteletére. Jelen vannak a politikai, tudományos és művészi élet vezetői. Az ünnepelt felesége Rákosi és Révai között ül. Miközben a pincérek a tányérokat váltják, az idős hölgy egyszer csak odafordul Rákosihoz.
– Mondja, Rákosi fiam, maga kommunista? – kérdi.
– Igen – feleli elképedve a párttitkár.
– És meggyőződéses kommunista?
– Igen – feleli még jobban elképedve Rákosi.
Néhány perces szünet után a művész felesége baloldali szomszédjához fordul:
– Mondja Révai fiam, maga kommunista? – kérdi.
– Igen – válaszolja ámulva a főideológus.
– És meggyőződéses kommunista?
– Igen – feleli ámulatból ámulatba esve Révai.
Az öreg hölgy erre a hosszú asztal másik végén ülő férje felé fordul és a jelenlevők ereiben megfagyasztva a vért, átkiabál hozzá:
– Fiam, maga ma reggel azt mondta nekem, hogy nincs ebben az országban két meggyőződéses kommunista. Nos, én találtam kettőt.«
Azonban, teszem hozzá, eljöhet, hogy egyet se találnak. No nem kommunistából, nem. Az a lemez lejárt. Használhatatlan. De van másik. Persze a partitúra nem változott. Ennek szemléltetésére pedig álljon itt a fentiek közlését kiváltó keddi hírcikk – természetesen nem máshonnan, mint a Mazsihisz.honlapjáról:
„Holokauszttagadás miatt indítottak büntetőeljárást egy 33 éves gyöngyösi férfi ellen, az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség két évre elhalasztotta a vádemelést, ugyanakkor elrendelte a gyanúsított pártfogói felügyeletét, továbbá kötelezte őt arra, hogy látogasson el a budapesti Holokauszt Emlékközpontba – tájékoztatta a Heves Megyei Főügyész kedden az MTI-t.
Szalóki Zoltán közleményében felidézte, hogy a 33 éves gyöngyösi férfi tavaly szeptemberben a holokauszt megtörténtét kétségbe vonó, abból gúnyt űző képet tett közzé az interneten: egy közösségi oldalon megosztott és ezzel mintegy négyezer ismerőse számára hozzáférhetővé tett egy montázst, amelyen az egykori birkenaui megsemmisítő tábor bejáratának rajza volt látható. A kép egy közismert vidámpark logóját stilizálta, és azon egyebek mellett az “Auschwitzland, a világ legnagyobb mesetábora!” felirat szerepelt.
Emiatt a férfi ellen a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett gyanúja miatt – végül ügyészi intézkedést eredményező – büntetőeljárás indult. A Gyöngyösi Járási Ügyészség a nyomozás lefolytatása után két évre elhalasztotta a vádemelést a büntetlen előéletű gyanúsítottal szemben, ugyanakkor – pártfogó felügyeletének elrendelése mellett – nevelő célzatú magatartási szabályokat írt elő a férfinak. Kötelességévé tette, hogy a saját költségén látogasson el a budapesti Holokauszt Emlékközpontba, és az ott megtekintett kiállításról számoljon be pártfogójának, valamint olvasson el egy a holokausztról szóló könyvet.
Ha a gyanúsított, aki beismerte a cselekmény elkövetését, nem tartja be a határozatban előírt magatartási szabályokat vagy nem tart rendszeres kapcsolatot a pártfogó felügyelőjével, a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt emelnek vádat ellene – írta a főügyész.”
Komolyan mondom, mintha a tömény ötvenes években járnánk. Amikor 1952-ben például azért ítéltek halálra egy polgári iskolai tanárt, Bosnyák Zoltánt, mert a zsidókérdésről írt könyveinek szellemét (ami azonos volt Theodor Herzl-ével, á la cionizmus) nem vetkőzte le, vagyis ideológiailag „átnevelhetetlen” maradt.
Nem tagadom, kétségbeesve kérdezem: Uram, Teremtőm, milyen világban is élünk? Megkövezés ide, megkövezés oda, egyre jobban kezdem irigyelni az ókori rabszolgatartó társadalmak bármelyikét. Azokban ugyanis volt még olyan, hogy véleményszabadság. Bocsánat, nem véleményszabadság, hanem szabadelvűség!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info