Már megint Győri Béla nemrég idézett kötetét lapozom (Vasárnapi Újság különkiadás, 2014), hiszen nem lehet vele eléggé betelnem. Nincsen olyan fejezete, ami ne tárná fel sorsunk eddig nem vagy alig ismert mélységeit. Legmegrázóbb fejezetei mégis azok, melyekben a kommunista rendszer képviselői vagy éppen áldozatai szólalnak meg.
Ezúttal maradjunk csak az előbbieknél! Ma már közismert Farkas (Lőwy) Vladimir (1925-2002) neve. A köztudat volt „főávós”-ként emlegeti, szadista moszkovita vérengzőként. Érdemes elolvasni Győri vele készített beszélgetését. Meg azt is, amit előtte róla írt:
»Farkas Vladimír Kassán nevelkedett, nagyanyja nevelte, majd átkerült Budapestre, onnan meg apja után Moszkvába utazott. Az emigrációban foglalkoztak vele, majd Komszomol-iskolába küldték. A Szovjetunióban összekeveredett egy mozgalmár lánnyal, Andics Erzsébettel, feleségül vette. A háború után apjával együtt hazatért Magyarországra. Rögtön Péter Gábor mellé került, a technikai alosztály vezetését bízták rá (lehallgatás, levélbontás, stb.). Azután egyszer Farkas Mihály kijelentette a fiának: „Mostantól te vezetsz egy-két kihallgatást.” Farkas Vladimír hárítani próbálta a megbízást, mondván: „Azt sem tudom, hogyan kell azt csinálni.” „Bemész a cellába, a delikvenst pofon b…od, és célirányosan beszélni kezdesz vele. Azt szeded ki belőle, amit akarsz, nem azt, amiről ő dumál.”.«
E két kiemelt mondat mottója lehetne azoknak az éveknek. És intő példa, pláne a történészeknek, hogy mennyire vigyázzanak a koholt vallomásokkal. Hiszen akikkel így jártak el, könnyen „vallhattak” olyasmiket, amiket egyébként semmiképpen sem tettek volna meg. De olvassuk csak tovább, amit ezután Győri a vele való beszélgetésből közölt:
»„És csinálta?” „Igen, csináltam, tizenhét esetben voltam vizsgálótiszt.” „Kádárt maga hallgatta ki?” „Én is.” „Megverte, letépte a körmét, a szájába vizelt?” „Hülyeség! Kelen Béla, az Esti Hírlap főszerkesztője, a budapesti pártbizottság tagja terjesztette külföldön. Én itthon fel is jelentettem rágalmazásért, de akkor Magyarországon nem volt bíróság, amelyik befogadta volna az ügyet. Kádár abban is bűnös volt, hogy hagyta a legenda terjesztését. Soha, sehol egy szóval sem mondta, hogy hazugság az egész. Kellett neki, szerette a mártírdicsfényt. Kádárral kesztyűs kézzel bántunk. A Nyugati restijéből hozattuk neki az ebédet meg a vacsorát.«
Az interjú elkészült, s utána rögvest felhorkant Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke, mondván, minek egy ilyen „hétpróbás csirkefogót” megszólaltatni. Győri erre megkérdezte Farkas Vladimírt, mit tud Berendről? A megkérdezett halkan csak annyit mondott: „Mindent.” Győri pedig erre csupán ennyit jegyzett fel: „Az ávósok mindenkiről mindent tudtak.”
És ezután következik, alighanem nemcsak számomra, a kötet vele foglalkozó fejezetének legperdöntőbb része:
»Farkas Vladimír meghallgatta az adásra kész anyagot, és egy kicsit még beszélgettünk. Rapi [Rapcsányi László – Ifj. T. L.] vitte a szót. „Kérlek szépen – mondta az ablakhoz állva –, ez itt a rádió, ott van a Pagoda.” Farkas csak annyit mondott: „Hagyjad, mindent ismerek. Azt is nyilván tudom, hogy ki hogyan működött velünk együtt, most meg ők a demokraták.” „Mondanál neveket?” „Tudok, de nem mondok.”«
E kiemelt mondat éppúgy szimbólummondat, mint volt a kötetben ama tündéri hölgyéé a Vasárnapi Újság technikai helyiségében, aki Csurkát így szólította fel jegyzete felolvasására:
„Na, Pista bácsi, kezdje, hadd kapjanak aprófosást megint az SZDSZ-esek.” Szimbólummondat, mert megmutatja a maga drámaiságában, miért nem történt olyan rendszerváltozás, amilyet szerettünk volna. Mert valamiféle rendszerváltozás persze történt. A – szintén Csurka szavaival élve – moszkvai kucsmákhoz odaragadt vén vörös rókák helyett jöttek a fittes piros-fehér-zöld szárnyú kék madarak. A maoistákból lett demokraták. Akik nyilván tartottak attól, hogy viselt dolgaikért bármelyik pillanatban lelepleződhetnek. Amire volt is példa. Ez akkor történt, amikor az Ember Judit által a pócspetri koncepciós perről készült filmből hangsúlyos részleteket közölt a Kossuth Rádió. De idézzük erről is Győrit!
»Ebből a bejátszásból tudtam meg, hogy az egyházi iskolák államosításakor zavargás tört ki Pócspetriben, a rend helyreállítására seregnyi ávós mellett a Szabolcs megyei faluba érkezett a belügyminiszter, Kádár János, vele tartott a Szabad Nép munkatársa, Vásárhelyi Miklós, a későbbi SZDSZ egyik vezéregyénisége. Vásárhelyi a Szabad Népben megírta a klerikális reakció által szervezett támadás hazug, mondvacsinált történetét. Mondanom sem kell, a névleg oly harsányan antikommunista SZDSZ nem örült e hírnek, mert emberének rossz hírét keltette a dokumentum.«
És azért tegyük hozzá, hogy messze nem csak Vásárhelyi bilije borult ki akkortájt. Mindenesetre nem mindennapi pofont kapott a fennen „demokrata” réteg a volt főávóstól: „Tudom, ki hogyan működött velünk együtt, most meg ők a demokraták.” Hja, a pofon a régi-új rendszerben pedig nem mindig onnan jön, ahonnan várják.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
