Egyre több értelmiségi kongatja meg a vészharangot, s teszi fel ezt a kérdést. Mint most Bogár László közgazdász, megtoldva azzal, hogy a (még) meglévő vagyonunk hol vagyon, van-e róla kimutatás, amibe minden honpolgár belepillanthat, mint a tükörbe?
A Magyar Hírlap mai számában megjelent publicisztikájában (Hol vagyon a vagyon?) keserű diagnózist tár olvasói elé:
„Bármilyen kényes is ezzel szembesülni, a Fidesz és az általa vezetett kormány népszerűségének csökkenése főként arra vezethető vissza, hogy nem tudta, nem merte, nem akarta megosztani a magyar társadalommal a katasztrofális vagyonvesztés sötét titkait, és nem tette világossá, hogy amíg erre nem találjuk meg a nemzetstratégiai választ, addig a többség számára csak szép ábránd marad a felemelkedés. Különösen akkor, ha a vagyongyarapodás megindulása is csupán a legfelső jövedelem és vagyoni tizedhez tartozók számára jelenti a számukra egyébként sem rossz életfeltételek javulását. Egyre több jel utal arra, hogy a legalább három évtizedre visszamenő nemzeti vagyonleltár elkészítése, társadalom elé tárása, a vagyonvesztés megállítása, az általános vagyongyarapodás elérése mindent meghatározóan döntő fontosságú politikai hatalmi kérdéssé válhat az előttünk álló, módfelett kalandosnak ígérkező években.”
Bizony csak szép ábránd marad a nemzeti felemelkedés tükörbe nézés, leltárkészítés nélkül. De hát joggal vetheti közbe az olvasó a kérdést: azoktól várjuk el ezt, akik (anyagiakban és nem anyagiakban egyaránt felhalmozott) nemzeti vagyonunk elsinkófálói voltak, illetve azok mindmáig is, vagy akik a közvagyon eltüntetésében strómanokként működtek és működnek közre?
Mert mit is látnak a hatalmi konstellációk kulisszatitkaiba ajtórésnyire sem látók, a társadalom elsöprő többségét alkotó, lassan vegetatív szinten már nem is élő, hanem csupán létező kisemberek? Azt, hogy hiába szeretnének, sőt akarnának saját erejükből, képességükből valamit is önállóan alkotni, vagyont létrehozni, azt megtartani, sőt gyarapítani, folyton tilalmi táblákba ütköznek mindenfelé.
Emlékszem, hajdanában-danában a MIÉP-nek volt egy szlogenje, ami a párt célját a lehető legtömörebben három szóval így fejezte ki: „Megmaradni, gyarapodni, visszaszerezni!” Nos, a háromból jó ideje csak az elsőért való küzdelem maradt, legalábbis azok részéről, akik nem akarnak se szívet, se hazát cserélni. Sőt gyarapodni is szeretnének, s minő borzalom ugyebár, visszaszerezni is. Ha talán már nem is Pozsonyt, Ungvárt vagy Kolozsvárt, netán Szabadkát, de legalább a – ha nem is mindig a legtökéletesebben, de mégis elsősorban nekünk működő – gyárainkat.
Bogár professzor diagnózisa olvasása közben eszembe jutott, hogy voltak valaha Európában olyan politikusok, akik a MIÉP hajdani hármas jelszavát komolyan vették. Ma is tanulhatnánk tőlük, illetve legfőképpen mindazok, akik számára címbeli kérdésünk is sértés, politikai inkorrektség. Itt van közülük például a portugál António de Oliveira Salazar (1889-1970), aki valaha hihetetlen gyorsasággal tette rendbe országa pénzpolitikáját. Erről álljon itt egy hírcikk (Salazar politikájának lényege. Magyar Kultúra, 1938. április 20.):
„Egy lisszaboni egyetemi tanár, névleg Marcelo Caetano, a római egyetemen előadást tartott „Az új portugál állam szelleme” címen. Az előadó szerint Salazar politikai elgondolását két meghatározásban lehet összefoglalni: a kormány feladata, hogy nevelje a népet; s az állam akcióba lépett gondolat. Salazar – mondta tovább az előadó – eszméi megvalósítására nem alkalmaz erőszakot, hanem csak azzal az erősebb kormányhatalommal él, amelyet az állam megnövekedett tekintélye nyújt. A szociális kérdésben Salazar a testületi gondolat híve. Megbecsüli az egyéni kezdeményezést, sőt iparkodik felkelteni, s az állam csak ott ragadja magához a kezdeményezést, ahol a magántőke nem tud dolgozni, vagy pedig az állam érdeke azt megköveteli.”
Ennyi, mondhatnók, ami szükséges mindenkor. Csak hát ehhez olyanok kellenek, akik ha nem is szentek, de legalább nem – ördögök. Akik tudnak tükörbe nézni, leltárt készíteni, pláne, ha egy nemzet élén állnak. És akkor nem kell se Bogár professzornak, se szerény magamnak, vagy bárki másnak erről cikkeznie.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
