Régimódi történet: ha egy mamutbirodalom eresztékei recsegnek-ropognak, mi több, még az alapjai is megremegnek, birtoklói nem politikájukat, hanem pénzüket mentik át egy olyan korszakra, melyben újra birodalmat építenek belőle. Amiben persze megy a meseszekér tovább, legalábbis addig, amíg aztán újra el nem süllyed.

Így volt ez mindenkor, de legfőképpen az ezerkilencszáznyolcvanas évek kegyetlen valóságában. Ahogyan Győri Béla írja (Vasárnapi Újság különkiadás, 2014), „a nemzeti jövedelem két és félszeresét lopták ki a privatizátorok offshore cégekbe”, azaz olyan vállalatokba, melyek a cégbejegyzés országában nem folytatnak semminemű produktív tevékenységet, mégis rendkívüli adókedvezményekben részesülnek. Mert bizony nem egy „szélsőjobboldali” médium, hanem maga a Wikipédia írja, hogy „sok ország, így köztük Magyarország is lehetőséget biztosít vállalatoknak, hogy kedvezményes adókban részesüljenek, ha ott nem végeznek tevékenységet”.

Magam is emlékszem egy néhai szombathelyi MSZMP-tagra, aki akkortájt kijelentette, hogy a várható nagy rendszerösszeomlás nem is lesz olyan nagy tragédia, hiszen utána jön a várva várt privatizáció. És tényleg jött is, vagyis amikor a tőkét korábban ideológiailag tagadók fülig szerelmesek lettek abba. No de persze nem rátermettségi alapon következett be a nagy „magánosítás”, és aki erre már a kezdetekkor rámutatott, azonnal megkapta a skarlátbetűt, pláne Csurka István, aki elemzésében (Tízből tíz, 2002) ekként emlékezett erre vissza:

»Már a Hitel egyik első számában leírtam, 1986-os amerikai élményeim, valamint az 1988-ban már erősen fújó rendszerváltó szél hatására, hogy „nekünk, magyaroknak ügyelnünk kellene, nehogy a moszkvai húskampó után most egy New York-i húskampóra akasszanak bennünket”. A mondatot természetesen megértették. 1989 végén Kis János, az SZDSZ akkori elnöke Amerikából hazajövet kijelentette, hogy a két párt, az MDF és az SZDSZ között lehetséges az együttműködés, a szövetség, ha engem kihagynak belőle. Mert antiszemita vagyok. Én persze tudtam, hogy a húskampókról van szó. Nem lehet a vezetésben olyan ember, aki ezt így látja. Még csak nem is washingtoni, hanem Nem York-i húskampó? New York a világ legnagyobb zsidó városa. Miről beszél ez az ember? Az átakasztás megtörtént, és az MDF-ből való kizárásom is.«

Ugyanebben az évben, tehát 2002-ben, írja ugyanott, „Budapesten jelenleg 167, azaz százhatvanhét olyan izraeli tulajdonban vagy döntő izraeli befolyás alatt álló cég, kft., rt., bt. működik, amelyik vagy kizárólag, vagy részben ingatlanügyekkel foglalkozik”. Arról, hogy ma mennyi van, azaz mennyivel több, mint volt akkor, nincsenek információim, de egy így is bizonyos, éspedig, amit Csurkától imént idéztem: az átakasztás megtörtént. Aminek további része lett az életminőség romlása városaink, főleg Budapest, szerkezetének szétroncsolásával. Ismét Csurka előbbi művéből idézek:

»A plazaépítések, a bevásárlóközpont-telepítések és a lakóparképítés, a banküvegpaloták köré új városközpontok szervezése és a lakásvásárlások új városszerkezet, tehát új, más kultúra megteremtését célozzák. Az új csak úgy léphet a régi helyébe, ha a régit eltörlik. Budapest sok régi szerkezeti eleméért, elkorhadt részéért, eldzsumbujosodott negyedéért természetesen nem kár, ha lenne egy saját magyar terv arra, hogy ezeket mi váltsa fel. Ha az végre megfelelne a magyar nép ízlésének és nemzeti igényeinek, ha magyar fővárost és benne magyar kultúrát tervezne, álmodna akárki is a régi helyébe.”«

De vajon létezik-e ilyen terv, s ha tegyük fel, igen, miért nem kivitelezhető vajon? Pedig a rúd úgy tűnik, egyre jobban azokra jár, akik az említett „ráakasztás”-t elvégezték. Legalábbis számomra ez az olvasata a Néphazugság mai hírcikkének (Történelmi bukás a Tescónál), amelyből kiderül, hogy tavaly kemény hét milliárd font volt a brit hipermarketlánc vesztesége, ami több mint amennyit az elemzők vártak, sőt „a Financial Times szombaton még azt írta: a szerdán esedékes pénzügyi jelentésben akár ötmilliárd font veszteséget is bejelenthetnek”. Ennél azonban „jóval több lett a hiány”, így aztán „a Tesco néhány hónapja munkába állt új vezérigazgatója, Dave Lewis teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg”, amelynek jegyében „a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését”.

Magyarul produktív tevékenység nélkül, spekulatív tőkeforgalomra épített pénzpolitikával, selejtes tömegcikkek dömpingjével a hagyományos ipari termelést megfojtó, ezáltal mesterségesen keltett munkanélküliséggel ez az eredmény mindig és mindenhol. Illő lenne ezt végre tudomásul venniük a világ privatizálóinak.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info