Ráadásul látszólag időnként liberalizmusellenes húrokat megpengetve. Azonban nincs hiány eközben a hamis hangokból. Ugyanis a polgárpukkasztás magasiskolája, hogy ők beszélnek olyan művelődéspolitikáról, ami nem a „konc- és díjleső haverok légióit” hozza helyzetbe. Hanem kiket? Netán a nemzeti kultúrára valamit is adó művészeket?

Ez a kérdés merül fel a Néphazugság tegnapi számának egyik cikke alapján (Vári György: Táborokba zárva), amelyben ezt olvasható:

»Nem az a baj, hogy „megosztott” a magyar kultúra, hanem hogy miről és milyen színvonalon vitatkozunk, miközben a műveltség szerkezetének olyan átalakulásai zajlanak, amelyek az egész magyar kulturális tradíció státuszát kérdőjelezik meg anélkül, hogy ezt a humán közoktatás egyáltalán észrevenné.

A megoldás a magyar liberális álláspont szerint az, hogy az állam ne szóljon bele, talán egyáltalán ne is adjon pénzt az egészre, ha valakinek kultúra kell, vegyen magának olyat, amilyet akar, és kész. Ha úgy gondoljuk, hogy a nemzeti kultúra folytonosságának és hozzáférhetőségének biztosítása nem közérdek, akkor persze ezt is lehet. Ha viszont hiszünk még valamelyest a nemzetben, mint kulturális közösségben és az „esztétikai nevelés” lehetőségében, akkor mindezt mégsem gondolhatjuk komolyan. Akkor klientúrák helyett intézményeket kell építenünk, kultúrpolitikai preferenciákat kell szembeállítanunk egymással és nem a konc- és díjleső haverok légióit.«

Eszerint tehát ha „valamelyest” adunk még a nemzetre, akkor irányítaniuk kell az arra illetékeseknek kultúráját. Gyönyörű, nemde? Csak hogy mégis kiknek? Nem célunk, hogy most sorra vegyük, a jelen kormány kiknek mire ad támogatást, de hogy olyanok akarjanak lassan százéves történelmükkel kioktatni, kik legyenek a kultúra „építő”-i, akik zsigerileg gyűlölik igazi nagyjainkat, finoman fogalmazva is a polgárpukkasztás magasiskolája.

Vagy talán mégsem így van? Készségesen el fogjuk hinni nekik, hogy nem, ha egy Nyirő József életét és pályáját megörökíteni hivatott művészfilm támogatását fogják óhajtani és támogatni. Addig azonban marad a címadó kérdés.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info