Az, ha Béla és Jóska a négy fal között szeretkezik, halálos bűn ugyan, de ha ezt reklámozzák, egyenesen égbekiáltó. Pedig ez történik az eltérő kultúrájúak körében. Nem elég a melegparádé, ugyanilyen irodalom is létezik – szerintük.

Igen, ilyen irodalom. Elképesztő. Kezdem irigyelni az ókort, éspedig egyre inkább – írtam korábban. És most megint erre kényszerülök. Augusztus császár például a mégoly hírneves költőt, Ovidiust, Tomiba száműzte „Ars amatoria” című erkölcsromboló műve miatt. Uralkodása során vagy kétezer ilyen művet égettek el nyilvánosan. És nem azért, mert azonos neműek ölelkeztek benne. Nem, ilyen szintre még azok szerzői sem süllyedtek!

No de ma? Amint a Néphazugság szombati számában olvashatjuk, bizonyos Gerevich András létrehozta a „meleglírá”-t. Illusztrációkat nem közölt belőle ugyan, de azt igen, hogy ennek az „irodalom”-nak van „hagyomány”-a nálunk is:

„Ami a melegirodalom magyar hagyományát illeti, erről egy kiváló kutató, Csehy Zoltán most írt egy 800 oldalas könyvet. Az derül ki belőle, hogy ha nem túl elevenen is, de a föld alatt, utalásokban, búvópatakszerűen felbukkanva élt századokon át.”

Eddig e szóról, szerelem, ha nem tévedek, Balassi Annája, Csokonai Lillája vagy Petőfi Júliája jutott eszünkbe. Egy nő és egy férfi lelkileg-testileg beteljesedő szerelme. De az eltérő kultúrájúaknál ez is másképpen van persze. Akik szerint hozzánk még nem jutott el álmaik álma, a „szexuális forradalom”. Gerevich „meleglírikus”-t idézzük ismét:

„A versekre irányuló figyelem természete is más itt és ott. Ha Magyarországon bárki ír rólam, vagy interjút kér tőlem, meleg költő leszek, akinél – forradalmi módon – megjelenik a meleg szexualitás nyelve és témája, a verseim más aspektusai emiatt már nem is annyira érdekesek. Amikor Angliában vagy Amerikában olvasok fel a lefordított verseimből, ez egyszerűen nem téma, férfiakhoz szól a vers, és akkor mi van? Igaz, az ottaniak számára meg a kelet-közép-európai kontextus „egzotikuma” lesz nagyon fontos, amiről meg nekünk nincs nagyon mit beszélnünk, benne élünk. Az első kötetem olyan nem nélküli kísérlet volt, amelyben végig azonosíthatatlan, fiú vagy lány beszél-e.”

„És akkor mi van?” Az, hogy aki ilyen „versek”-et ír, annak nincsen semmi köze az – irodalomhoz. Nemes tartalom, nemes forma kell ugyanis ahhoz. Érthető? Ha nem, lehet akkor a tányérokat váltani valamelyik gyorsétteremben.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info