Megint elemében van a filozófia nélküli filozófusasszony. A minap az ATV-n osztotta az észt. Ezúttal többek között arról, hogy „a megbocsátás igazságtalanság, hiszen minden bűnért a bűnnel arányos büntetés jár”. De hadd ne kezdjünk el vitatkozni vele. Nem vitaképes ugyanis, ámde mégis a felszínen habzik. Amivel persze messze nincsen egyedül. És ez a tragédia.
Mert elképzelhető lett volna-e mondjuk, hogy a „sötét”-nek titulált középkorban tévtanokat hirdetők katedrát kapjanak, vagy ha lettek volna médiumok, akkor abban szerepeljenek? Ugye nem? Lám, a „felvilágosult” világban azonban ez is lehetséges. Merthogy Hellernél lehet vizsgázni magából Hellerből is.
Persze majdnem édes mindegy, éppen miről fecserészik asszonysága. Nála ugyanis még a kötőszavak sincsenek a helyükön, nemhogy az igék, főnevek, és akkor az alanyról meg az állítmányról nem is szóltunk. Eszembe is jutott mindjárt Pozsonyi Ádám klasszikus kis remeke, az asszonyság viselt dolgai miatt a HVG-nek írt „aggódó levele” (a „Czímeres ökrök panoptikuma” című kötetében olvasható) egy részlete:
„»Iszfahámban, egy kisvárosban« – anekdotázik az idős filozófus asszony. Elnézést, hogy szóvá teszem, de Iszfahám egy hárommilliós település. Demszky világvárosa ezzel szemben immáron 1,7 millió főt számlál. Mióta a négyes metró megálmodója vasszorgalommal és lukácsista következetességgel teszi lakhatatlanná, vagy háromszázezren elmenekültek. Igaz, kátyúk terén van még mit Iszfahámnak behoznia, ebben a Demszky vezet.
Most mondják meg, minek maguknak a Heller? Mit csinálnak vele? Merthogy épeszű gondolata nincs, az biztos. Elragadó szépségével se hiszem, hogy olvasókat szerez lapjuknak. Úgyhogy én, mint jó barátjuk, üzenem innen a Demokratából, hogy szerintem ne égessék magukat egy ilyen idiótóval.
Ha legközelebb bekopogtat Önökhöz, hogy lapjukon keresztül tegye közkinccsé magvas gondolatait – lásd: „Ha egy demokrácia háborút visel egy diktatúra ellen, mindig a demokráciának van igaza” –, nézzenek mélyen szeme közé, s csak annyit mondjanak röviden: „Mahmúd Ahmadinezsád”. Majd mutassák meg, merre van a lépcső. Hátha sértődötten lekullog rajta, s felötlik tudatában az íróasztalfióknak való irkálás páratlan romantikája.”
Persze legyünk azért ezúttal is igazságosak! Messze nem csak egy Hellerről van szó. Hanem egy korjelenségről, vagy ha úgy tetszik, kórjelenségről. Konkrétan arról, hogy egyre többen úgy szólnak hozzá bármihez, pláne egy íráshoz, különösen is a Facebookon, hogy fogalmuk sincsen róla. Ha van történetesen egy könyv vagy akár csak egy publicisztika, el sem olvassák, ha van egy előadás, végig se hallgatják, de megragadnak belőle egy szót, mint egy gallyat a kismadár, és azon lovagolnak.
Személyes példákkal élve, volt például olyan, aki nemrég azt írta Facebookomra, hogy „ocsmányul beszéltem a nőkről” egy fellépésemkor, és ha így folytatom, egyre többen elmaradnak mellőlem „rajongóim” közül. Nos azért, mert azt mondtam – ami tény –, hogy a férfi szellemi, a nő meg biológiai síkon teremt, nőellenes vagyok? Ha megállapítom az éti csigáról, hogy nem fut, mint a nyúl, ellensége vagyok? Ilyen alapon nem lehetne férfiellenesnek is tekinteni, amiért elismerem, hogy a férfi meg biológiai síkon marad le a nőhöz képest?
De akadt aztán olyan is – kacagjunk hát egyet! –, aki meg azt írta nekem ugyanott, meg meri kockáztatni, hogy igenis elhanyagolom az Evangéliumok és az újszövetségi levelek olvasását, mert még soha egyetlen írást nem látott tőlem, amiben nyilatkoztam volna róluk vagy velük kapcsolatosan bármikor bármit is. (Aki valóban ismer, tudja persze, hogy ez éppannyira igaz csak velem kapcsolatban, mint a „nőellenesség”.) Nos, ha nem írok – mondjuk – a Balatonról, megkockáztatható, hogy azért nem, mert nem járok arra, sőt talán azt sem tudom, hol van?
Ilyenkor mondja az ember, sokan lakják hát Isten állatkertjét, s bár benne a léc igen alacsony (majdnem a földet súrolja), mégis rendre leverik. Tragédia, hogy még mindig Heller Ágnesek uralják életünket, legalábbis vezető pozícióit, sőt, amint a velem megesett fenti két példa is jól mutatja, a hozzájuk hasonlók az ügyeletes véleménymondók, tudálékos hozzászólók majdnem mindenhol, de legfőképpen az oktatásban és a médiában. Még rágondolni is rossz, mivé teszik a világot, pláne, hogy önkritikájuk zéró, minthogy még nekik áll feljebb, ha valaki bírálni meri őket.
De van azért némi vigasz. A „rajongók”-kal egy kaptafára húzandó „gyűlölködők” (merthogy a rajongók pillanatok alatt gyűlölködőkké válhatnak a náluknál tehetségesebbek iránt) azért – ismerjük be – jól jönnek: „Épp az ellenkezőjét érik el annak, mint amit szeretnének.” – írta Nicolás Gómez Dávila. Vagyis megerősítik az embert abban, hogy jó úton jár, ha irigyei bögyében van. Ugyanis, írja szintén ő, „manapság könnyű bárkit rossz hírbe keverni, elég, ha erényesnek tartják”.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
