Néhai kormányzónk a nemzetmegbuktatók örökös céltáblája. Pedig ha lenne bennük egy szemernyi becsület, elismernék a címadó mondat elemi igazságát. Merthogy negyedszázada alatt rendet teremtet. Hitet, reményt adott a magyarságnak, tudva, hogy a Trianonban bekövetkezett nagypénteket a feltámadásnak kell követnie.

Ez a feltámadás éppen abban nyilvánult meg, hogy a nevével fémjelzett negyedszázad alatt megmutatta, ellenséges államok gyűrűjébe kerülten is van országépítés, testben és lélekben való gyarapodás. Amikor kormányzóságának két évtizedét az erdélyi országrészek visszatérésekor megélte, nem véletlen, hogy nem volt olyan iskola, amely ne köszöntötte volna őt jelentőségéhez mérten.

Itt van például a Debreceni Svetits Római Katolikus Leánylíceum és Tanítóképző Intézet 1939-1940-es iskolai évről készült értesítője, amelyben az intézmény igazgatója, Mellau Márton ekként fogalmazott:

„Albert Dürernek van egy felülmúlhatatlan művészettel készült metszete: Ritter und Teufel [Lovag és ördög – Ifj. T. L.] a címe. Sűrű erdőt ábrázol, kietlen bozóttal és ijesztő fenevadakkal. Az előtérben büszke lovag figyeli a tájat. Sarkában sóvár eb kullog, oldalt vigyorgó pofával a halál mutogatja homokóráját, a másik oldalon az ördög nyújtogatja karmait. A lovag pedig talpig vasban, karddal az oldalán, lándzsával a kezében, szemrebbenés nélkül néz eléje a titokzatos jövőnek. Kemény férfi vonásai szelik a sok veszedelmet, mint a hajó ércorra a tengert. Ez az imponáló kép jut eszünkbe, amikor Horthy Miklósról emlékezünk. Őt is nyomon kíséri élete útján a halál és a Sátán. Horthy Miklós már szembenézett a halállal. Sebesülten felvitette magát a Novara parancsnoki hídjára s onnan vezényelte az ütközetet. A legendás hírű otrantói győző inkább meghal, de meg nem adja magát.

Az istentelen kommunizmus napjaiban a proletárdiktatúra karmai között vérzett nemzetünk. Hóhérmunkájukat az ártatlanul kivégzettek tömegei jelezték. Fenevadak és ebek módjára leselkedett a pokoli fajzat mindenre, ami nemes és szép. Az alvilág kapuja nyitva, a Sátán kajánul várja a prédát. Ekkor feltűnik Horthy Miklós alakja, messze néző szeme egy pillantást vet a jövőbe, aztán elszántan áll a szegedi mozgalom élére. Azóta eltelt húsz, eseményekben gazdag év. Horthy Miklós talpra állította porig alázott nemzetét. Bebizonyította, hogy félelem és gáncs nélküli lovag, rászolgált a legszebb névre, mellyel népe megtisztelte: „Hadúr”. S a hadúr parancsát, a vezér irányítását követi a nemzet, mert megérti a kor szavát. A hideg fő és meleg szív lovagja ezért művel csodás dolgokat.

Hódoló tisztelettel hajtjuk meg előtte az elismerés zászlaját. Bízunk benne, hogy Isten kegyelmével a komáromi és kassai felejthetetlen bevonulásokat követni fogja a többi is. Horthy Miklóst fehér lován meglátja még Kolozsvár és Brassó is…”

Mit is lehetne mindehhez hozzáfűzni? Aligha mást, mint azt, hogy nincsen rendszerváltozás mindaddig, amíg néhai kormányzónk nem kapja meg az őt joggal megillető helyet.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info