Igen, így, kis á-val. Mármint ezúttal a valaha jobb időket is megélt Heti Világgazdaság (HVG) berkeiben. Meg úgy általában minden, ami történelmünk, műveltségünk része. Odáig jutott, hogy nem marad a kaptafánál, a világgazdaság értő elemzésénél. Nem, ehelyett beáll a sorba, azon orgánumokéba, melyek csak szapulni tudják értékeinket.
November 29-i számában bizonyos Riba István azon kesereg, hogy Kövér László és Latorcai János kitiltották a parlamenti ülésteremből az uniós zászlót, jeleként annak, hogy a jelenlegi kormánypárttól nem idegen a „szélsőjobboldal” által „sztárolt” szerzők és jelképek népszerűsítése:
„A szimbolikus politizálás a szélsőjobb kedvenc terepe, a szimbólumok használatára érzékeny közönséget meghódítani nem könnyű feladat. A Fidesz mindenesetre sokat tett azért, hogy ez sikerüljön. Kezdődött az erősen közepes tehetségű író, Wass Albert sztárolásával, aki a Fidesz-közösség kedvenc írója lett. A polgári körök hálózata, s mindenekelőtt az „egy a tábor, egy a zászló” jelszava is azt jutatta, hogy a Fidesz az összes jobboldali szavazó megszerzését tűzte ki célul. Ez vezette szimbolikus politikájában is, ahol a hirtelen erőre kapott jobboldali versenytárs, a Jobbik ezen a területen is kihívások elé állította Orbánékat.”
Nézzük csak sorba! Nincsen olyan politikai tényező a világon, amelynek ne lenne „kedvenc terepe” a „szimbolikus politizálás”. Sőt akár olyan gazdasági vállalkozás sem, amely ne használna szimbólumokat. Elég legyen csak a Heineken-cég sörére gondolnunk, aminek üvegén ott a vörös csillag. Azért több mint furcsa, hogy egy vezető, önmeghatározása szerint „gazdasági, politikai hírmagazin” az érdekeltségi köreibe tartozókon kívül állók szimbólumhasználatán ennyire csodálkozik.
Különösen is az „árpádsávos” zászlóén. Amit viszont ma már csak a politikai paletta jobbjának legszélére jutottak vállalnak fel, merthogy „a Fidesz vezetői aránylag gyorsan belátták, hogy ez a szimbólum vállalhatatlan, a gyűléseiken ma már csak elvétve jelenik meg”, így ez marad hát a Jobbik „szimbolikus politizálása” részének. Viszont, zárja kesergését, ott van „a Jobbik mániájá”-nak számító rovásírás használata és a székely zászlók kitűzése, melyekért „a fideszes polgármesterek és önkormányzati képviselő-testületek” is versengenek négy éve.
Vagy Wass Albert népszerűsítéséért. Azért szintén több mint furcsa, milyen alapon nyilatkoztatja ki egy íróról a HVG, hogy milyen tehetségű? Szigorúan irodalomkritikailag szólva, vajon a most Wass Albertről írtak hány mai „sztárolt” íróról mondhatók el? Mindenesetre egy biztos: a HVG berkeiben is irányelv a kettős mércézés.
Ugyanis ugyanezen számukban majd kibújtak bőrükből örömükben egy, a „Replika” című „társadalomtudományi folyóirat” legújabb számában megjelent tanulmányt olvasva. Amiben bizonyos Takács Judit és Csiszár Gábor elemezte a két világháború közötti „liberális bulvárlap”, „Az Est” 8861 lapszámának mintegy félezer, „nemiszerep-áthágással, transzvesztitizmussal és transzszexualitással” foglalkozó cikkét, amiért azok »„szinte soha nem moralizáltak, és jellemzően nem is gúnyolódtak” a másság „szokatlan, néha talán ijesztő” megnyilvánulásain«.
Nem, ilyesmi csak bizonyos szimbólumoknak és azok „sztárolói”-nak jut ki. Idáig süllyedt hát a hangsúlyozottan jobb időket is megélt HVG. Amelynek ráadásul, tudtuk meg mostani számából, az „árpádsávos” és a székely zászlón, illetve Wass Alberten kívül már Kosztolányi Dezső is vállalhatatlan. No de erről részletesebben majd máskor.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
