Ahogyan a politikai korrektség megköveteli, folytathatnók. És tényleg. A miniszterelnök tusnádfürdői beszéde után nincs is hiány a kompenzálásból. Lázár János miniszter már szobára hívja a „Zsidó Közösségi Kerekasztal”-t, Schmidt Mária történész pedig a holnap Szent István Rendet kapó Kertész Imrét méltatja. Orwelli világ, annyi bizonyos.
Amint a Néphazugság tegnapi számában Csuhaj Ildikó írta, „nyilvánvalóan a tusnádfürdői beszéd „illiberalizmusának”, illetve a Szabadság téri emlékműbotránynak a kompenzálása, hogy a múlt héten Lázár János miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal összehívását kezdeményezte szeptemberre, mégpedig levélben kérve ehhez Heisler András, a Mazsihisz elnökének együttműködését”.
Aligha szükséges ehhez kommentár. Legfeljebb annyi, hogy ideje újra raportra hívni a bábkormány miniszterét. Fehéren-feketén elmagyarázni neki, hogy ő és minisztertársai mikor, hol és főleg mit mondhatnak és mit nem. De ez ugye csak egy balra lépés. Kell még egy:
„Kertész Imre augusztus 20-i állami elismerése szintén Orbán Viktor nemzetközi felháborodást okozó kijelentéseinek ellenpontozása a „legmagasabb szinten”.
No igen. Éspedig Szent István Renddel, Schmidt Mária közbenjárásával. A történészasszony ugyanis a múlt heti Heti Válaszban négy oldalon keresztül fáradozott Kertész Imre tisztára mosásával. Mondván, akadtak ugyan szerencsétlen megfogalmazásai (kinek nincsenek ilyenjei, ugye?), de azért összességében – példakép:
„A 85 éves Kertész Imre szabad ember. Az maradt mindkét emberellenes totális diktatúra alatt, mindkettő ellenére, ellenében. És az ma is. Az Isten áldja meg.”
Ilyetén ezúttal mind a miniszterelnök, mind a történészasszony elkerülte a megvesszőztetést a bal féltekéről: „Talán a miniszterelnök és ideológusai is belátták: nem engedheti meg magának az Orbán-adminisztráció azt a liberalizmus- és Amerika-ellenes tónust, amit az elmúlt években hangoztatott.”
Világos beszéd. Megvolt tehát az egy jobbra lépés kompenzációjaként a két balra lépés. Azt ugyanis, ki mit engedhet meg magának, csakis egy valakik dönthetik el. Owelli világ a javából, annyi bizonyos. Amiben az, aki jobbra lép, utána kettőt balra. Rendszerváltozás? Ugyan már, kérem! Szent István király, könyörülj rajtunk!
Ifj. Tompó László – Hunhír.info