A miniszterelnök szombati tusnádfürdői beszédét úgy tűnik, továbbra sem tudják lenyelni a folyton szabadságról, egyenlőségről, emberi méltóságról vartyogó liberális demokraták. Tamás Gáspár Miklós például tegnap az ATV-n kijelentette, hogy szombattól megszűnt a demokrácia Magyarországon. Merthogy a kormányfő munkaalapú társadalmat óhajt, ami ugyebár nem más, mint vegytiszta fasizmus.

Most hadd ne kelljen múltbeli és jelenbeli közgazdászok, politológusok, netán filozófusok és teológusok műveiből idéznünk. Ugyanis íratlan igazság, bármennyire is felfoghatatlan Tamás Gáspár Miklós és köre számára, hogy egy társadalom nem lehet más, mint munkaalapú. Nincs olyan épelméjű a fentebb felsoroltak közül, aki ezt tagadná.

Más a helyzet persze – odaát. A derék jó liberális demokratáknál. Akik Marx, Engels, Lasalle, Rosa Luxemburg, Clara Zetkin és még csak a Teremtő tudja, miféle elmeháborodottak irományaiból vizionálják azt a világot, ami megvalósíthatatlan. Ami utópia. Ahogyan ezt már maga Madách is felismerte s ezért óvva intett a falansztertől.

Igen, attól, egy olyan miliőtől, amelyben egyáltalán nincsenek életadó eszmék és eszmények, viszont van helyettük egy mikroszkopikus nagyságrendű elit, mely az embereket púpnak tekinti a hátán, s ezért állati sorba süllyeszti őket. Csak annyira és addig van reá szüksége, amennyire és ameddig hatalmát robotmunkájával biztosítja.

Egy ilyen „rendszer”-ben aztán persze mindenki gyanús. Maradva Madáchnál, Platón azért, mert álmodozik, Michelangelo pedig, amiért díszeket akar faragni a székekre. Mindenki gyanús, aki szépet és jót alkot. Aki nem rászedni akar másokat, nem azon spekulál, hogy miként lehetne produktív teljesítmény nélkül elvinni a „lóvét”.

És gyanús ma is, amiért nem a tőkés világtársaságok David C. Korten által oly részletesen leleplezett falansztere bővítéséhez kíván újabb téglát nyújtani, hanem vissza szeretne térni ősei kerékvágásába. Akik nem selejtet termeltek, hanem minőségit alkottak mindig és mindenhol, akik céhekbe tömörülve átadták egymásnak a tudást.

Azt a tudást, amely kizárta mindazt, amit most Tamás Gáspár Miklós és holdudvara konzerválna. A világ, benne hazánk, abszolút liberalizálását. Aminek révén ugye mindennemű különbözőségek elmosandók tárgyak, jelenségek, személyek között. Nehogy támadjanak az utóbbiak között olyanok, akik a dolgok mélyére néznek.

Akik fel merik hívni a figyelmet a liberális demokraták ellentmondásaira. Mint Szentmihályi Szabó Péter, aki glosszájában (Magyar Hírlap, 2014. július 30.) emlékeztette őket arra, hogy a néhai népköztársasági „alkotmány” miként tekintett éppen a –
munkára: „A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama.”

Amihez hozzátette: „Tudjuk, hogy nem egészen volt így, de mindegy, csak azt nem értem, miért sírnak a liberálisok, hiszen megvalósult nagy, európai álmuk: a tőke és a munkaerő szabadon áramlik – kifelé Magyarországról.” Még, legalábbis. Mert azért a fák errefelé sem nőnek az égig. Mert hiába óbégatnak, egyre többen vannak hát azok, akik számára nem kérdés, milyen legyen egy társadalom, ha nem munkaalapú?

Ifj. Tompó László – Hunhír.info