Szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában Orbán Viktor kijelentette: „Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű.” Aligha lehet persze kérdéses a Schmidt Mária által nemrégen találóan nemzetállam-elleneseknek nevezettek várható reakciója majd erre. Minket ezúttal viszont az érdekelne, mikor fognak a minap miniszterelnöki szinten elhangzottak végre határozott tettekben is megmutatkozni?
Amint a Magyar Nemzet tegnapi kommünikéjében olvashattuk, jószerivel csak olyan populáris mondatok hangzottak el Orbán részéről, amiket nyilván valamennyi – főleg erdélyi – hallgató el is várt tőle. Olyanok, minthogy nem akarunk Amerikai Egyesült Államokat csinálni Európából, vegyük észre, eljárt már az idő a Nyugat felett, amit ezért nem másolni kell, hiszen akkor megöl minket. Aztán, hogy a liberális állam csődöt mondott, mert nem védte meg a közösségi vagyont, a magántulajdont és az országokat az eladósodottságtól, a családokat az adósrabszolgaságtól, miközben viszont fizetett politikai aktivistái járatják le rendszeresen országunkat ma is. S végül, de nem utolsósorban, hogy ha az erdélyi magyarság nem kapja meg a neki járó forrásokat a román költségvetésből, a magyartól igen.
Bizonyára nem kevesen vannak, akik minderre azt mondják: „Mindez olyan, mint egy álom. Csakhogy kérdés, milyen tettek állnak e mégoly szép szavak mögött?”
Vannak persze, éspedig szintúgy nem is kevesen, akik e kérdés olvastán elnéző mosollyal legyintenek egyet, mondván, ez csak a politikai érdekérvényesítésre képtelen, kormányzásra felkészületlen, ezért rendszerint szükségszerűen a politikai élet perifériájára szoruló szájhősködő, ilyetén szánalmas szélsőjobboldal szokásos reakciója. Hiszen nem lehet egyik napról a másikra lebontani és eltakarítani a liberális állam romjait, és azokon felépíteni egy új nemzetállamot!
Anélkül, hogy olvasóinkat gyermekdedeknek nézve kioktatnánk, mit gondoljanak a miniszterelnöki szinten elhangzottakról s a velük kapcsolatban feltett kérdésről, nem kívánunk mi sem mást tenni, minthogy, a fentebbi kérdést kiegészítve, arról tudakozódni, az egyre többek rokonszenvét elnyerő miniszterelnöki mondatok mögött van-e aranyfedezet, s ha igen, milyen? Konkrétabban mivel magyarázhatók például a nem éppen nemzetállam-barátnak tekinthetők előtti sorozatos meghunyászkodások egyes kormánydöntések után, mint amilyen volt a minap a Szentmihályi-Szabó kinevezésére adott liberális reakciók respektálása? Vagy, hogy a mindmáig amolyan mostohagyermekként kezelt kultúráról szóljunk, miért nem lett tananyag Tormay Cécile Bujdosó könyve, s miért, hogy kormánytámogatással jóval több holocaust-emlékművet avatnak, mint amennyit magyar hősöknek?
Bár a világtörténelem megannyi híres csatájából tudjuk, hogy a szó is tett, ámde csak akkor, ha kimondója vállalja azok hatását is, azaz aprópénzre váltja az általa elmondottakat, ha a csatakürt elhangzása után nem fúj visszavonulót. Ezt várják nemzetünk milliói 1989 óta folyamatosan. Emlékezzünk csak, 1992-ben Csurka István mit is kért az akkori kormányfőtől, Antall Józseftől? „Fordítson, és mutassa meg a maga és kormánya erejét.” Valahogy időszerű kérelem, nemde?
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
