Ma is akadnak, ráadásul nem kevesen, akik egyenesen abszurditásnak tekintik ennek létezését. Viszont olyanok is, szintén nem kevesen, akik szerint ez igenis kimutatható, éspedig korántsem csak a politikai és gazdasági életben, hanem a szellemiben, sőt a vallásiban is. Így ami a legutóbbit illeti, ezzel magyarázzák a sok egymásnak ellentmondó, természetellenes tanításokat evidenciákként kezelő vallások reneszánszát.
Azok közül, akik szerint ez kimutatható, a száznegyven éve, 1874. július 22-én született (és 1945. március 27-én elhunyt) jeles magyar jezsuita teológus, Müller Lajos arra világított rá ma is hiánypótló művében (Misztika, 1935), hogy a már múlt századunk első felében oly rohamosan térhódító teozófia mennyire a szabadkőművesség szolgálatába szegődött: „Az „egyetemes testvériség” humanisztikus, hamis jelszavával toborozza híveit. Ezzel nyeri meg a szabadkőművesség nagy szimpátiáját, amelynek tagjai mindenütt nagy számban vallják magukat teozófoknak és karolják fel annak ügyeit.”.
A mai könyvpiacon is jelenlévő, ráadásul még keresztények körében is olvasott, sőt gyakran rokonszenvesnek tekintett „teozóf”-ok valójában nem ismernek isteni kinyilatkoztatást, természetfelettiséget. Definiálatlan, dogmatikátlan „világvallás”-t hirdetnek. Amellett a „felekezetnélküli” nevelés hívei, mondván, a meglévő vallások tökéletlenek, szemben az övékével. Mindemellett hangzatos jelszavaik sokakat vonzanak. Ilyen a sosem volt, de sokak által áhított kanti „örök béke” utópiáját valló pacifizmus, a minden egyes ember anyagi gondjait megszüntető humanitarizmus, vagy akár a testi egészséget garantáló antialkoholizmus és vegetarianizmus.
Pedig már ez utóbbi kettő is mutatja tanításuk – enyhén fogalmazva – tökéletlen mivoltát. Hiszen gondoljunk csak bele! Azért, mert vannak, akik lerészegednek a szőlő áldott termésétől, fosszuk meg tőle azokat is, akik nem, sőt akiknek szellemi teljesítményére éppen serkentőleg hat? Vagy magunkat az állatoktól, mert azok szerintük a tulajdon testvéreink, amiért nem szabad húsukat megennünk, mert rossz tulajdonságaik átszármaznak fogyasztásukkal reánk is?
Nem hátborzongató, hogy a folyton az ember testi-lelki egészségre törekvését hangoztató szabadkőművesség ilyen jelszavakkal, effajta valláspótlékokkal próbálta régente is elbódítani a varázskörébe kerülteket?
De Müller művénél még részletesebben kapunk tájékoztatást a teozófiáról – és a vele oly rokon antropozófiáról – Wolkenberg Alajos (1871-1935) néhai teológiaprofesszor máig időszerű művéből (A teozófia és antropozófia ismertetése és bírálata, 1923). Ebből kiderül, hogy a teozófia mennyire távol áll az egész kereszténységtől. Hiszen nincsen határozott istenfogalma, dogmatikája. Az alapvető hitigazságokat profanizálja, az ember szabad akaratát a vallási-erkölcsi élettényezőkből kizárja. Krisztus kereszthalálát csak amolyan kozmikus történésnek tekinti, amelynek semmilyen etikai üzenete nincsen.
Mindamellett a szabadkőművességre oly jellemző panteizmust hirdeti, Isten és a világ teljesen egy mivoltát, monizmust, azt, hogy a világ isteni lényegen alapszik, ámde ennek mibenlétéről csak rendkívül ködös-homályos szavakat tud mondani. Továbbá nem tesz különbséget szellem és anyag között, ez utóbbit pedig kifejezetten rossznak tartja. A régi gnosztikusokkal egyetemmel nem az isteni kinyilatkoztatás megértésére törekvő „gnózisz”-t fogadja el, hanem a Szent Pál apostol által (1 Tim 6, 20) hamis tudománynak tekintett álismeretet, amellyel egyfajta „világvallás”-t óhajt egybeboronálni az egymásnak szögesen ellentmondó természetvallásokból és a fentebb említett utópisztikus jelszavakból. Igaz ugyan, jegyzik meg erre sokan, hogy a teozófia élesen szembefordul az anyagelvű, a materialista világnézettel, ámde nem feledhetjük, hogy ebbeli tevékenységének idealisztikus irányultságát viszont erősen háttérbe szorítja hamis miszticizmusa és a természetes emberi ésszel megérthetetlen titkos tanítások iránti eksztázisa.
Mindezek miatt nem csodálható, hogy az Apostoli Szentszék 1919. június 17-én nemmel felelt arra a kérdésre, összeegyeztethető-e teozófia a kereszténységgel? Hiszen, amint Wolkenberg levonta a fentebbiekből a konklúziót, „olyan fantasztikus állítások ezek, hogy türelmes olvasó legyen, aki végigolvassa, és kell valami bomlottság ahhoz, hogy valaki ezeknek a tanításoknak alapján „hívővé”, teozófussá válhassék”.
Ma szerte azt látjuk, hogy az emberek zöme állandóan valami pótlékot keres, élete elszakadt Ariadné-fonalát. Ami persze ott van előtte akárhányszor, de vagy nem veszi, vagy nem akarja észrevenni. Inkább megy teozófikus vagy ezoterikus tanfolyamokra, spiritiszta szeánszokra, vagy olvassa ámulattal a páholyok szakállas prófétáit. Ezek tudatában remélhetően már nem tűnik merő abszurditásnak a címbeli kérdés.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
