Kétórás út során vagy ötször hangzik el a MÁV hangosbemondóján: „Kérjük tisztelt utasainkat, fokozottan felügyeljenek értéktárgyaikra, azokat ne hagyják őrizetlenül!” Ilyenkor eltűnődik az ember. Lehet, hogy emiatt az önmagukat amolyan romaintegrátoroknak tekintő véleményvezérek maholnap már a MÁV-ot is rasszistának tartják, és megírva jelentésüket, egyenesen Strasbourghoz fordulnak kárpótlásért?
Mert cseppet sem csodálkozhatnánk, ha egy szép napon tényleg ez történne. Kódoltan kirekesztőnek minősülne. Hiszen ugyebár hazánkban egyre tűrhetetlenebb a kirekesztés az önhibájukon kívül hátrányos helyzetűekkel szemben. Ezért aztán éjt nappallá téve esettanulmányokat kell végezni és azokat sürgősen elküldeni az Európa Parlamentnek.
Amikről Pozsonyi Ádám elbeszélése juthat eszünkbe: Jelentés a kirekesztés földjéről. Ebben beszámol a minduntalan kirekesztettek groteszk helyzetéről. Akik akármerre mennek kis hazánkban, nem győznek szörnyülködni, mennyire kirekesztő errefelé mindenki. Mert mindjárt az építkezés mellett feliraton hirdetik, hogy Idegeneknek belépni tilos! A fának ütköző gépkocsi tulajdonosát pedig a rendőr arra figyelmeztetni, hogy Magyarországon jobbkéz-szabály van érvényben!
De van tovább is. Az elgurult játéka után a forgalmas úttestre szaladó gyerkőcöt a tanító néni erőszakkal visszarántja azzal, hogy Rend a lelke mindennek! Ám a nép egyszerű fia sem különb, hiszen üzlete kirakatában ott a Gázóra, gázlámpa, gáztűzhely, gázkonvektor javítását vállalom tábla. Végül a péktől arra a kérdésükre, milyen kenyér kapható, azt kapják válaszul: Hát milyen lenne? Fehér kenyér. Nem is marad más hátra, mint a vérfagyasztó konklúzió levonása – „micsoda fajgyűlölő, rasszista, kirekesztő, megkülönböztető, antiszemita, soviniszta ország!” – után rögvest Ferihegyre hajtatni, hogy onnan újra szabadon lélegezve, lelkükben határtalan örömmel emelkedjenek a levegőbe, indulhassanak haza, otthonukba, a szabadság földjére, Izraelbe.
Nem is szólva az e példák sorából oly hiányzó MÁV-ról, amely szintén nem különb. Egyrészt azért, mert nem fizet kárpótlást a szerelvényein a második világégésben deportáltakért, másrészt, amiért viszont a gyanútlan utasokban felkelti a gyanút, hátha értéktárgyaikra vadásznak a többségi társadalom által folyton megalázottak.
Persze akadnak további példák is, melyekkel naponta szolgál a Néphazugság. Pénteken szerkesztőségi állásfoglalásban kongatta meg a vészharangot, amiért Strasbourg
„egy csomagban készül elbírálni ősszel nyolcvan fogva tartott panaszát”. Akik szegények kénytelenek beérni azzal, hogy számukra idehaza „még a strasbourgi fórum által minimálisan elfogadhatónak tartott, fejenként három négyzetméternyi területet sem tudják biztosítani a zárkákban. Ami azt jelenti, hogy a berendezési tárgyak között szinte mozdulni sem lehet. S ha ez nem elég, sokan ugyanabban a helyiségben étkeznek, ahol a szükségüket is végzik.”
A romaintegrációért ugye élethalálharcra kész orgánum persze rendületlenül bízik, hogy a rabok javára döntenek majd, akiknek így kárpótlásul 3-4 vagy 10-12 ezer euró kártérítést ítélnek meg, s akkor „ezerszám zúdulnak majd az újabb beadványok az emberi jogi bíróságra, és akkor igen nagy, akár több tízmilliárdos összeget kellene kifizetni. A kormány meg eldöntheti, hogy kártérítésre vagy új börtönökre költ-e inkább.”
Merthogy volna lehetőség „normális büntetőpolitiká”-ra is: „Ha nem akarnának mindenkit – a szabálysértőket, a pitiáner gazfickókat és bizony már a gyanúsítottak széles körét is – rács mögé dugni, azonnal lenne elég hely. Ráadásul ez mindenkinek jobb volna, mert az első bűntényes nem járná ki a börtönegyetemet, ami nem jó iskola, és sokkal hasznosabbra is lehetne fordítani azt a pár tízmilliárdot – akár megelőzésre is.”
Megelőzési stratégiákat ezúttal sem közölt, viszont szombaton megosztotta Bódis Zsolt – az Open Society Justice Initiative munkatársa – keservét. Ugyanis a rendőrség a „többségében mélyszegénységben, gyakran szegregált telepeken élő roma állampolgártársaink”-at diszkriminálja: „A kötelező kerékpár-felszerelés hiánya miatti bírságokat csaknem kizárólag romákra szabták ki egy Nógrád megyei községben, miközben a nem romák esetében a hasonló törvénysértéseket rendszeresen elnézték.” Sőt akadt, akinek tíz napot kellett börtönben töltenie „egy utcán elejtett vagy eldobott zsebkendő” ürügyén, holott „az eredetileg kiszabott bírság alapjául a bőrszíne szolgált”!
Hadd ne kelljen Hunhír-ötpercet tartanunk arról, mi minden szolgál bírság alapjául a valóságban, hiszen száz szónak is egy a vége. Rasszista itt mindenki, most már tehát a rendőrség is, és csupán idő kérdése, mikor minősíttetik annak a MÁV hangosbemondója idézett mondata miatt is. Van tehát mi mindenről és ki mindenkiről küldeni a jelentéseket innen, a kirekesztés földjéről. Ráadásul büntetlenül, természetesen.
Ifj.Tompó László – Hunhír.info
