Nyilván nem kell olvasóinknak bemutatnunk a Néphazugságot s ennek révén azt elemeznünk, mennyire felelős romlásunkért. Amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, amit az elmúlt napokban nyújtott: cikkek sorozatában igenelte a melegparádét. Amire tudtunkkal történetében azért régebben nem volt példa. Ha valami, ez vérlázító.
Mert alighanem még a legsötétebb kádári időkben sem fordulhatott volna elő, hogy a homoszexualitás védelmében, annak természetesnek tartásáért s reklámozásáért cikkezzenek benne. Lehetett ugyanis az általa foggal s körömmel védelmezett rendszer bármennyire romlott, azzal azért tisztában volt, hogy vannak dolgok, melyekből azért mégsem ildomos engedni. Mint abból, hogy a nő legyen nő, a férfi pedig férfi.
Mára azonban kámforként illant el berkeiből a józanság maradék párája is. A melegparádét igenlő cikkek sorozatából álljon itt néhány részlet Hargitai Miklóséból, aki július 6-án azon töprengett, hogy ha bárki hivalkodóan kérkedhet a heteroszexualitásával, miért ne tehetné ezt homoszexualitásával is? Hiszen, folytatta, elég annyi, hogy valaki vágyjon a szerelemre, a társra, az elfogadásra, az ölelésre, függetlenül attól, hogy melyik nemtől kapja meg ezeket. A lényeg, hogy bármilyen is legyen szexuális identitásunk, élvezzük ki azt a végsőkig, hiszen „a tudomány és a keresztény tanítások jelen állása szerint csak egy életünk van”.
Nos, ami az „egy élet”-et illeti, a tudományok közül az első kettő, a filozófia és a teológia ugyebár pont az ellenkezőjét bizonyítja és tanítja, ám Platón, Arisztotelész, Ciceró vagy Aquinói Szent Tamás után hadd ne kelljen Hunhír-ötpercet tartanunk Hargitai uraságának, akinek emlékezetében eszerint még élénken élnek a történelmi materializmusról tartott szemináriumi órák. Aki szerint „a hetero- és a homoszexualitás ugyanúgy magánügy, ahogyan mondjuk a pártválasztás, a vallás vagy a hobbimotorozás”, és „egyik sem ok önmagában sem a büszkeségre, sem a titkolózásra”.
Nem, ez nem lehet igaz! – kiálthat fel ilyenkor az ember fájdalmában. Magánügy lenne a nemiség és a vallás? Ismerős szöveg mindenesetre, lett légyen szó Marxról vagy Engelsről. Akik bizonyára megelégedéssel nyugtázzák odaát, hogy akadt tanítványuk az általuk nem létezőnek tekintett Úr 2014. évében még Budapesten is, aki aztán holtbiztosan tudja, minek van jelentősége, minek nincs:
„Nem tudom, hogy a nemi beállítódásról a sors, az Isten vagy a természet mondja-e ki a döntő szót, de a végeredmény szempontjából ennek nincs is jelentősége.”
S ráadásul nincsen ezzel egyedül. Lapja június negyediki számában Takács Mária, a leszbikusok szocializmusbeli helyzetéről szóló „Eltitkolt évek” című film készítője osztotta meg abbeli fájdalmát, hogy nálunk, szemben az Egyesült Királyságban meghonosodott állapottal, „ellenség”-ként kezelik az azonos nemű párok kapcsolatát:
„Az alaptörvényben kizárták a család fogalmából az azonos nemű párok kapcsolatát. Regisztrált élettársi kapcsolatot köthetünk, de házasságot nem. Gyereket sem fogadhat örökbe azonos nemű pár. Az Egyesült Királyságban a konzervatívok a házasság intézményét akarják erősíteni, ez a fontos szempont, nem az hogy milyen neműek kötik ezt a szerződést. Itthon a melegeket, a civilek egy részét, a liberálisokat, az úgynevezett „kommunistákat”, baloldaliakat ellenségként kezelik.”
Száz szónak is egy a vége: a természet rendjét, íratlanul is érvényes törvényeit – pláne nyíltan – felborítókat s e tettük reklámozóit a történelem mindig is ellenségeknek tekintette, s fogja mindvégig, mégpedig a világ rendjét megadó Isten ellenségeinek.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
