Igen, már ő is. A mindig mindenről jól értesült Néphazugság azt sugallja, hogy a „népi irodalom” klasszikusaként elkönyvelt Illyés antiszemitának bizonyult. Aki ugyan az 1941 és 1944 között a „haladó, baloldali, humanista” Nyugat folyóirat helyébe lépett Magyar Csillag főszerkesztője volt, ámde amúgy mégsem kalaplevéve nyilatkozott a társadalom bizonyos mimózáiról. De lássuk, mi is az igazság?
A nevezett orgánumban annak ügyeletes antiszemitizmust szimatolói közül Révész Sándor – uborkaszezonban is örökzöld témára lelve – tegnap arról értekezett, hogy azért Illyéssel sem volt ám minden rendben, hiszen – amint fogalmaz – „mocskolták” ugyan a Magyar Csillagot mint „hazafiatlan, liberális, internacionalista kultúrszemetet a „keresztény-nemzeti” kurzuslapok”, ám ő sem volt ártatlan angyal.
De nem ám. Ugyanis bizonyos Horváth Istvánnak a minap (a nem mellesleg a Heller Ágnest favorizáló Múlt és Jövő Kiadónál) megjelent, Illyésnek az 1941 és 1944 között a Nyugat folyóirat helyébe lépett Magyar Csillag főszerkesztőjeként betöltött szerepét bemutatni és értékelni hivatott könyvéről nyilatkozva Révész nehezményezi, hogy Horváth nem ejt szót benne „Illyésnek a zsidósághoz való legkevésbé sem egyértelmű viszonyáról”.
Merthogy, folytatja, Illyés „panaszkodott a harmincas évek elején Budapest „judeo-germán szellemi hegemóniájára”; a Nyugatban megjelent naplójegyzetei szerint 1938-ban szükségesnek tartotta a magyar kultúra érdekében az első zsidótörvényt. Publikált Oláh György hírhedt lapjában, az Egyedül vagyunkban.”
Nos, kár, hogy Révész nem közölt Illyés fővárosunk ilyetén hegemóniájára vonatkozó soraiból egy fikarcnyit sem (akárcsak az Oláh György lapjában közöltekből), akárcsak, hogy a költő-író első zsidótörvényben való állásfoglalásáról sem tudtunk meg ennél többet. Éppen ezért nézzük meg, hogy e téma – mellesleg kevés – szakértői közül az antiszemita hírbe még csak véletlenül sem hozható Gyurgyák János történész miként fogalmaz erről monográfiájában (A zsidókérdés Magyarországon, 2001)!
„Illyés egyik fogalmazója volt az első zsidótörvény elleni tiltakozás szövegének, aláírása mégis hiányzik az ívről. A negyvenes években az általa szerkesztett Magyar Csillag – szemben a többi lappal – egészen a betiltásig, tehát Magyarország német megszállásáig nem érvényesített semmiféle származási szempontot, kivívva ezzel a szélsőjobboldal folyamatos haragját és támadásait. (Illyés naplójában sem találunk antiszemita megjegyzéseket.) Az Új Magyarság például azzal vádolta a lapot, hogy szerzőinek „fele zsidó vagy félzsidó”, s a többi szélsőjobboldali lap sem vélekedett másképpen.”
Persze mondhatnók, azért kibújik ama bizonyos mindig a zsákból. Mert untig elég, ha egy írástudó akárcsak egyszer is elszólja magát. Mint maga Illyés, aki 1937-ben – a jelzett törvény megszületése előtt egy évvel – versben (A nagy kérdés) fejezte ki az érintettekkel való, messze nem egyedülálló tapasztalatait:
– Pusztul a nép – kezdtem. Hangom elakadt. – A magyarság…
– Mit? Magyarok? – hangzott. – Csönd, te zsidógyűlölő!
– Pusztul a nép… – Hallgass! Ne beszélj itt másról!A kérdés
Egy volt és leszen is: antiszemita vagy-é?
E négysorosa persze nem is került bele műveibe jó ideig, éspedig olyannyira, hogy csak a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1993-ban megjelent „összegyűjtött versei”-ben látott napvilágot. Hiába, a jelek szerint úgy volt ezzel Illyés, mint kortársai közül Németh László. Aki úgy találta, hogy a zsidók egymás között nyugodtan beszélhettek arról, ki zsidó, ki nem, s ha igen, miért, mitől, de ha ezt rajtuk kívül mások is megtették, azért azokat egyből antiszemitáknak minősítették. Ráadásul Illyés még tovább is elment, legalábbis a harmincas évek végén. Elég legyen Gyurgyák művéből két idevágó mondatát idéznünk:
„Vond kétségbe, hogy harmadrangú írójuk elsőrangú – megszűnik a kritika szabadsága. Nem hiszem, hogy ha nincs zsidóság, nincs magyar ipar, újságírás vagy forradalom. Könnyen meglehet, hogy sokkal különb van, ha tán valamivel később is.”
No de persze mi van, ha mégis antiszemita volt Illyés is? Vajh mely népi költő, író nem volt az a Révész Sándorok szerint? Ott van például Illyés mellett mindjárt Erdélyi József, akiről rovatunkban már korábban többször és részletesebben értekeztünk. Aki sohasem tagadta zsigeri ellenszenvét becstelen, tisztességtelen közéleti kortársaival szemben. Legyenek azok bármilyen származásúak. Ámde hogy, hogy nem, csaknem mindig amolyan Révészekbe ütközött.
Amit viszont a liberálisokkal – állítólag – szembenálló népi-nemzeti tábor hangadói vagy tagadnak, vagy jelentéktelenségnek tekintenek. Mint Medvigy Endre, aki Erdélyi – és általában a nép írók-költők – antiszemita verseiről és publikációiról hallani sem akar, ezeket az életművükből általa szerkesztett kötetekből tudatosan hagyja ki mindig – amit említett művében maga Gyurgyák is érthetetlennek ítél.
De miért? Az úgynevezett irodalomkritika továbbra is csak azt tekinti egy költő-író életművéből szalonképesnek, ami nem minősül általa antiszemitának? Lehet, hogy a liberális és a konzervatív tábor ilyetén nemcsak a nagypolitika, hanem az irodalomkritika porondján is egy gyékényen árul, lett légyen szó Révész Sándorról vagy Medvigy Endréről?
Ifj. Tompó – László – Hunhír.info
