„Mi nem Tisza, hanem Ady mellett állunk” – adta hírül tegnap a Néphazugság. Amely ezúttal is azt bizonyította, hogy favorizált pártjával együtt szekundát érdemel történelemből. Ugyanis e körben csak egy számít. A progresszió. A haladás. Ami tudjuk, hova vezetett.
De lássuk közelebbről a híradást! „A szocialisták parlamenti frakciója nem vesz részt Tisza István szobrának fölavatásán a budapesti Kossuth téren, mert a párt szerint a volt kormányfő nem fejezi ki a nemzet egységét.”
Teremtő Isten! Nemzeti egységről beszélnek azok, akik számára a nemzet amúgy avítt fogalom. Akik a proletár internacionalizmus köldökzsinórjától mindmáig nem szakadtak el. Akik, hagyományaikhoz híven, mindmáig nem tekintik magyar állampolgároknak Trianonban elszakított véreinket. Hanem lássuk távolmaradásuk indoklását!
„Tisza István szobrának újraállításával nem értünk egyet. Tisza István nem szerette a magyar progressziót, s a magyar progresszió sem szerette Tiszát. Ez egy évszázad múltán sem változott. Mi Ady oldalán állunk – írja Tisza István szobrának újraállításáról az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Botka László, az MSZP választmányának elnöke, Tóbiás József, a frakció megbízott vezetője, valamint Hiller István, az Országgyűlés alelnöke.”
Hármójuk közül legalább a (legalábbis végzettsége alapján) történész Hiller István kitörölhetné szeméből a csipát. Illene tudnia ugyanis, hova vezetett a progresszió, a haladás. Földbirtokaink elherdálásához, a nemzetiségi agitátorok országunk területi épségét veszélyeztető tevékenységének támogatásához, a nemzeti hagyományainkat tagadó és az ateizmust terjesztő szabadkőműves páholyok működéséig. Szóval a progresszió minden volt, csak nem – magyar!
Tény, Ady Endre, főként nagyváradi újságírói pályafutása során ennek szolgálatába állt. Helyesebben állították. A progresszió vezérei. Hogy kik s miért, miként tették ezt vele, nem részletezzük újfent. Megtette ezt már e sorok írója portálunkon lévő rovata tévedéseiről és igazságairól írt tanulmánysorozatában, valamint Raffay Ernő történész művében (Szabadkőműves béklyóban. Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905)).
De szintén tény, hogy a költőnek, ha későn is, kinyílt a szeme. Noha Tiszára sokáig személyes okokból valósággal haragudott (hol „bujtó, új kan Báthory Erzsébet”-nek, hol „geszti bolond”-nak, „gyújtogató, csóvás ember”-nek nevezte), merénylőit mégis „felelőtlen őrültek”-nek nevezte, s hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie!”.
Amellett nyugtalanul figyelte a progresszió élharcosai, a kommunisták hatalomátvételre történő készülődését. Herczeg Géza újságíró leírta például, hogy barátait figyelmeztette, vigyázzanak Kun Bélával, mert „veszedelmes fráter”, aki hatalomra kerülésekor ugyanazt tenné az országgal, amit egykor a tanárával, akinek feddésére válaszul „odarondított a katedra alá”.
De Ady Lajos, a költő testvére is megjegyezte, hogy „a forradalmi politika abszolúte nem érdekelte”, minisztereit pedig megvetette. Különösen elkeserítette Károlyi Mihály pacifizmusa, annak következményeként pedig annyira szeretett Erdélye román megszállása. Utolsó heteiben menekülni akart Pestről, mert mint fogalmazott, „ott nem látok, nem várok semmi jót”, majd amikor halálos ágyán „elvtársai” felkeresték, csak annyit mondott nekik: „Ez nem az én forradalmam.”.
Hátrább tehát az agarakkal, Hiller elvtárs! Mert ha történész, minek köszönhető, hogy aláírt egy olyan közleményt, amelyben a fentiek megfejeléseként még ilyesmi is olvasható:
„Tisza nem fejezte ki soha – sem saját korában, sem később – a nemzet egységét, ellentétben Kossuth Lajossal, Rákóczi Ferenccel, vagy éppen Andrássy Gyulával, akikre a szocialisták is tisztelettel tekintenek. Jobb lett volna, ha Tisza szobra helyett Deák Ferenc új emlékműve állna a Kossuth téren, mert Deák személye és tevékenysége „megkérdőjelezhetetlenül jobban fejezi ki az összetartozásunkat”.”
Javasoljuk a három aláírónak s híveiknek, ne foglalkozzanak történelmünkkel, ne nyilatkozzanak egyetlen képviselőjéről se, ne erőltessék, ami továbbra sem megy nekik. Egyáltalán, velünk, magyarokkal se foglalkozzanak. Sőt legjobb volna, ha elhagynának bennünket. Vannak ugyanis még (akár őket is) befogadó államok a földgolyón.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
