Arról, hogy a sem nem magyar, sem nem szocialista párt mivé képes juttatni egy országot s benne fővárosát, aligha szükséges elemzés. De arról sem, mennyit ér az utóbbiért való aggódásuk. Merthogy Horváth Csaba főpolgármester-jelöltjük – tudjuk meg a Néphazugságtól – tegnap nem mást jelentett ki, mint azt, hogy egyes minisztériumok vidékre költöztetésével súlytalanná akarja tenni Budapestet a kormány.

Igen, nem tévedés, bizonyos Horváth Csaba oktatott ki arról, hol lehet hazánkban minisztérium, hol nem, szó szerint imígyen: „Budapest súlytalanná tétele nemcsak a fővárosi emberek arculcsapását, hanem annak a történelmi hagyománynak a felszámolását is jelenti, mely ezt a várost hosszú évszázadok alatt Magyarország közigazgatási központjává tette.”

Tényleg megáll az ész. Hiszen gondoljunk csak a múltra! Amikor az MSZP szellemi nemzőapái először színpadra léptek Budapesten 1919-ben, százharminchárom napos pünkösdi királyságuk idején vörös rongyokba öltöztették. A nyomor, ínség, korrupció és prostitúció fő fészkévé. Pedig mi mindent megígértek hatalomra kerülésük esetére!

De hát persze mit is várhatunk egy ilyen sem nem magyar, sem nem szocialista zárványtól? Hiszen képviselőik között akad-e csak egy is, aki életében mindössze félórát szántott, vetett vagy aratott, vagy netán csak kapált volna? Vagy aki netán elolvasta volna például Fekete Istvánregényét, a Zselléreket? Ugye a válasz előre borítékolható.

„Egy szem búzában több csoda van, mint egész Budapesten.” – olvassuk benne. De hát hiába is megy át akárhány metamorfózison e zárvány, nem tud véglényi szintjétől megszabadulni, a fenti mondat igazságát megérteni. Ehelyett csak mások „súlytalanságá”-ról tud papolni. Mintha lenne csak egy érve is bármivel kapcsolatban, aminek van súlya!

Csak javasolni tudjuk korunk egyetlen magyar szépírójának, Pozsonyi Ádámnak, hogy ha lesz új kiadása a Czímeres ökrök panoptikuma című elbeszéléskötetének, ne hagyja ki belőle ezt a drága jó embert. Még ha nem is könnyű megjegyezni a nevét. Mint általában a tucatemberekét. Mint amilyen volt valaha mondjuk Molnár Lajos.

Igen, a volt egészségügyérről van szó. Akit az SZDSZ adott, nem az MSZP, de hát ez végül is oly mindegy. Sziámi ikrek, mint tudjuk. Akiről, mint most Horváthról, Pozsonyi kötete róla szóló fejezetének egyik bekezdése juthat méltán emlékezetünkbe:

„Molnár Lajos! Nem térek magamhoz. Hogy lehet ilyen névvel valakit miniszternek kinevezni? Ilyen névvel az ember nem a bársonyszékben ül, hanem a XVI. kerületi Tátika élelmiszerbolt üvegvisszaváltó részlegénél ücsörög az üvegablak mögött, s szignálja egy apró fecnire: „Négy sörös, két boros, egy cseresznye, a vodkást, azt nem vesszük vissza. Kétszázhuszonhárom forint”.”

„Egy szem búzában több csoda van, mint egész Budapesten.” Amit az MSZP nem tud. Amelynek ha egyszer megírja valaki a tényleges történetét, annak méltán adhatja majd Pozsonyi elbeszéléskötetének címét. Mert tényleg czímeres ökrök mind, legyen az egy Horváth vagy egy Molnár.

Ifj. Tompó László – Hunhír.info