Úgy tűnik, valahogy nincsen határa a megfeleléskényszernek, írtuk a minap annak kapcsán, hogy magyargyűlölő írók érettségi anyagok lettek. S valóban. Hiszen nincsen egyetlen nap, hogy ne történne olyasmi, ami ezt meg ne erősítené. Közülük a legújabbak egyikéről már hírt adtunk: megbánta a gyömrői polgármester, hogy korábban engedélyezte az egyik helybeli tér Horthy kormányzóról való elnevezését. Ami kapcsán ismét felmerül a kínzó kérdés: de mégis miért kell mindig a túloldalnak megfelelni?
„Semmiképpen nem méltó Gyömrőhöz és a gyömrőiekhez, hogy mindig egy ilyen hibás döntésről jussanak mások eszébe, és ideje van mindenkinek még egyszer átgondolni ezt a kérdést. Méltatlan Gyömrőhöz és a gyömrőiekhez, hogy semmi másról nem beszélnek a városhatárokon túl, szinte semmi másról nem ismerik őket, mint, hogy itt van a Horthy tér és itt vannak a horthysták” – írta Gyenes Levente polgármester, majd végül hozzátette: nem akarja, hogy „neonáci fellegvárként emlegessék városát”.
Az ember ilyenkor hirtelen levegőhöz sem jut. Horthy és a „neonácik”!Mintha egy ezerkilencszáznegyvenötös kommunista brosúrát olvasnánk! Néhai Andics Erzsébet, Mód Aladár, Révai József, Horváth Márton bizonyára nem forognak sírjukban, hanem örülnek, hogy az új ezredévben is megvan magvetésük eredménye. Elvégre élenjárók voltak abban, hogy minden osztályellenséget, burzsoát, kulákot fasisztának, nyilasnak, nácinak mondjanak. Akik ab ovo társadalmunkra veszélyes elemek s ennek megfelelően kezelendők.
Mert miről is szól a gyömrői eset? Arról, hogy mennyire nincsen világnézeti szilárdsága és erkölcsi tartása korunk önmagát nemzetinek-jobboldalinak tekintő garnitúrájának. A jelek szerint a kommunizmus és a liberalizmus megannyi pusztítása sem volt elegendő ugyanis ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra elgondolkodjon azon, mégis mit miért s kinek az érdekében cselekszik? Mert hiába bizonygatja, mennyire elutasítja a fentebbi két világmegrontó ideológiát, ha azok képviselői elvárásainak akar folyton megfelelni.
Túl azon, hogy illene végre képviselőinek nem e két ideológia jegyében fogant, ráadásul ma már könnyen hozzáférhető történelemkönyveket olvasniuk, meg kellene érteniük valamit. Azt, hogy ha ellenségeik ellenségeiknek tekintik őket, s ennek megfelelően viselkednek, ez annak a jele, hogy jól végezték munkájukat, mert veszélyesek voltak reájuk nézve. Mert olyan nem volt s nem lesz soha, hogy mindenki mindenkinek megfeleljen. Gondoljunk csak Krisztus Urunk példájára! Aki sohasem akart a Sátánnal közösködni, neki megfelelni.
Mert gondoljunk csak bele! Ha a „konzervatív”-ok igazságokat fejtenek ki, de rejtjelesen, kódszavak mögé bújtatottan, ettől vajon mindjárt „jófiúk” lesznek a szemükben? Ugye nem! Mert tetszik, nem tetszik, aki kiáll a közélet porondjára, számolnia kell azzal, hogy bizony nem lesz mindenki által szerethető. Mert hiába hangzik el például egy gyászbeszédben az elhunytról, hogy „olyan ember volt, akit mindenki csak szeretni tudott”. Mert ez csak abban az esetben volt lehetséges, hogy ha jó emberként csak jó emberek között élt.
Világunkban ez azonban már jó ideje nem lehetséges. Elvégre, amíg Jézusnak tizenkét tanítványa volt s abból csak egy áruló, addig ma pont fordítva van. Ma tizenegy az áruló és egy a hűséges. Ahogyan Vörösmarty Mihály írta „A vén cigány”-ban: „Háború van most a nagy világban. / Isten sírja reszket a szent honban.” Éppen ezért önmagukhoz ízig-vérig hűséges, azoktól soha semmiféle rábeszélésre meg nem tántorodó hősökre lenne szükség. Olyanokra, mint amilyenek valaha a római katonák voltak.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
