Világunkat mi teszi tönkre leginkább? Az, hogy nem vesszük észre a szemünket majd kiverő alapigazságokat, illetve ha mégis, tagadjuk létjogosultságukat. Nos, ilyen igazság pedig a címbeli mondat. A mesebeli igazmondó álarcában tetszelgő Néphazugság háza táján ennek azonban a tagadása járja.

A lap mai számában bizonyos Tóth Levente földkérdésbeli irománya iskolapéldája annak, milyen is a valósággal köszönő viszonyban sem levés. Mert miről is hadovázik? Arról, hogy kár, sőt ostobaság tiltakoznunk azért, hogy mostantól idegeneké is lehet a föld. Hiszen mi eddig amúgy semmit sem tettünk érte. Nem gazdálkodtunk, termeltünk rajta, vagy ha mégis, korszerűtlenül. Inkább örüljünk, ha megveszik, hiszen „bizonyára lennének” köztük, akik „további tőkét, tudást hoznának a hazai agráriumba”.

Magyarul: a föld pontosan csak olyan, mint egy használati tárgy. Bárhol bárkié lehet. S az idegen pedig ugyebár milyen? Szép, okos, bölcs. Ab ovo jobban ért mindenhez, a földhöz is, mint mi. Hadd jöjjön hát! Hiszen elégszer bizonyítottuk ugye, mennyire nem értünk megműveléséhez. Amiért is

„pusztán ellenállni a külföldiek földszerzésének nagyjából annyit ér, mintha a németek balatoni vagy az írek budapesti ingatlanszerzésének szabtunk volna gátat, hiszen önmagában attól nem lesz jó tulajdonosa a földnek valaki, ha magyar. Ez még a magyar földre is igaz, látunk rá példát eleget.”

Gyönyörű mondatok, nemde? „Attól nem lesz jó tulajdonosa a földnek valaki, ha magyar.” No és ha idegen, akkor az lesz? Aligha. Ugyanaz történne vele, mint egykor megannyi gyárunkkal. Amik ma romokban hevernek. Csath Magdolna közgazdász elmondta (Karpatia, 2014. április), hogy már múlt századunk kilencvenes éveinek elejétől megkezdődött tönkretételük.

Elrettentő példaként említette a Kecskeméti Konzervgyárat. Amit 1992-ben privatizáltak, részvényeit az amerikai H. J. Heinz és a bit Hillsdown Holdings szerezte meg. Akik aztán a paradicsomot – nem tévedés! – Nagy-Britanniából importálták. Mintha nem termett volna belőle nálunk, mégpedig éppen a legjobb fajtából való!

Egyenesen elképesztő hát, amit ott a Néphazugság háza táján bizonyos firkantók megengednek maguknak. Olyanok, akik talán életükben egyszer sem jártak az Alföldön, vagy akár egy skanzenben, ahol pedig megcsodálhatták volna, eleink milyen mesterségbeli tudással művelték földjeiket. A mieinket. Persze a magántulajdon őnáluk nem szentség. Olyat nem ismernek, csak két szót helyette: eladok, megveszek. Intimbetétet, feleséget, házat, hazát. Mikor mit. Mindegy. Csak lóvé legyen!

Undorító egy világban élünk, annyi bizonyos. Hol vagyunk már ugyanis „Erdély Széchenyijé”-től, Mikó Imrétől! Aki Irányeszmék című könyvében 1861-ben így óvott földbirtokaink idegeneknek való eladásától: „Midőn egy vagy más vagyonos úr birtokait eladja, úgy jő nekem, mintha a magyar haza földabroszából egy-egy szép darabot vágna le, mintha koronánkból még annyi drága követ venne ki és dobná el.”

Ifj. Tompó László – Hunhír.info