Figyeljük csak meg: mindazok, akik bármilyen szinten is pszichológiával, lélektannal foglalkoznak, minduntalan csak pozitívumokat hallanak és olvasnak Freudról. Mintha ő lenne az alfája és ómegája a lélekbúvárlásnak. Pedig régente e téren is más volt a helyzet. Akkoriban rámutattak legfőbb gyengeségére, sőt tévedéseire.
Mert mi is volt a pszichoanalízis atyjának tekintett Freud leggyengébb láncszeme, ami miatt valaha nem aratott oly osztatlan elismerést?Mindenekelőtt az, hogy az emberi életet szerinte kizárólagosan irányító, öntudatunk küszöbe alatt pihenő traumák úgyszólván mindegyike nemi természetű, szexuális jellegű, vagyis hogy lelki életünk minden, rendszerint elrejtett mozzanatának oka valamilyen elfojtott nemi vágyban leledzik.
Aztán továbbá annak hangsúlyozása, hogy a traumák lélekelemzéssel, pszichoanalízissel történő feltárásukkal teljesen meggyógyíthatók, éspedig leginkább a minden etikai és vallási megközelítéstől függetlenített nemi felvilágosítással, mondván, a korlátok közé nem szorított nemi élet éppen olyan természetes tevékenysége életünknek, mint a táplálkozás.
Kortársai emiatt nem ok nélkül tartották elméletét túlságosan általánosítónak, egyoldalúnak, pláne az ő elméletén is túllépő – elsősorban angolszász – kortársaiét. Így nálunk például Marczell Mihály szakpedagógus megállapította (Katolikus Lexikon, 1931), hogy inkább tanítványai voltak azok, akik elméletét „szélsőségekbe vitték”.
Ugyanakkor akadtak viszont, nem is kevesen, akik még tovább mentek Freud elméletének minősítésében. Ilyen volt mindjárt Giovanni Papini Olaszországban. Góg című, magyarul 1934-ben megjelent művében ekként fogalmazott ugyanis:
„Mindegyikünk meg van győződve arról, hogy alapjában véve normális és erkölcsös ember – s erre megjelenik a morvai Freibergből egy zsidó, Freud Zsigmond, és felfedezi, hogy a legerényesebb és legdisztingváltabb úri emberben is egy perverz, vérfertőző bűnöző és orgyilkos lapul.”
Egy másik kortársa pedig, James G. Gillis pauliánus atya az Egyesült Államokból, Hamis próféták címmel anyanyelvünkön 1939-ben napvilágot látott kötetében egyenesen a pszichológia fejtetőre állításával vádolta:
„Freud Zsigmond fejtetőre állítja a pszichológiát. Nem azt tanulmányozza, amit a lélek tud magáról, hanem azt, amit nem tud, vagy legalább amiről nem tudja, hogy tudja. Érdeklődésének tárgya nem a tudatos én állapota, hanem az öntudatlané. Szerinte nem a normális állapot a kulcsa az abnormisnak, hanem az abnormis a kulcsa a normálisnak.Az ő pszichoanalízisének közvetlen tárgya nem az emberi természet, hanem az emberi természet csúnyább oldala. André Tridon, Freud legismertebb amerikai népszerűsítője különösképpen visszataszító példa által állítja e tényt szemünk elé. Szerinte „a szobrász, aki a bázeli székesegyházat egy szép nőalakkal díszítette, melynek hátsó oldalát kígyók, békák, gyíkok s egyéb nyálkás csúszó-mászók küszködő tömkelege borítja el, helyesen szimbolizálta az emberi természetet”. Kétséges, hogy az a szobrász az emberi természetet akarta volna szimbolizálni. Az említett szobor alighanem a bűnt szimbolizálja – egy bizonyos faját a bűnnek. Jellemző azonban, hogy a pszichoanalisták szemében az emberi természet eredetileg és lényegileg – gyógyíthatatlanul, vagy sem – undorító. Alapelvük, hogy még a legártatlanabb s legszebb emberi vonások sem érthetők meg természetünk ama sajátságainak vizsgálata nélkül, amelyek állatiasak. A régi pszichológia figyelmét az emberi természet nemes vonásaira összpontosítja; az alantasokat egyszerűen az előbbiek eltévelyedéseként fogja fel s következésképpen helyénvalónak tartja homályban maradásukat. A pszichoanalízis ragaszkodik ahhoz, hogy a szobrot megfordítsa s tekintetét arra szegezze, ami rút, mondván: „Ez a mi normális, természetes állapotunk, a szép mesterséges és abnormis.”.”
Súlyos szavak, melyek megtanítanak arra, hogy igyekezzünk modern korunk bálványait kellő értékükre leszállítani. Akiknek ha voltak is részigazságaik, egész elméleteik azonban téves alapokon és következtetéseken nyugodtak. Amint Freudé is. Éppen ezért nincs tehát igazi okunk arra, hogy őt példaképnek tekintsük.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
