A százhuszonöt éve, 1889. április 20-án született néhai német birodalmi vezér és kancellár köztudatban kizárólag démonként való ábrázolásának ellensúlyozásaként személyes élete s politikai pályája egy elhanyagolt, noha kulcsfontosságú területére mutatunk rá.
Az édesanyához, a nőhöz, a leányifjúsághoz való viszonyára. Arra, hogy rajongásig szerette édesanyját, mert tőle kapta mindazon benyomásokat, melyek végigkísérték uralkodása tizenkét évét. Igen, a gyöngédséget, az empátiát a szép nem iránt, ezzel is tükrözve, hogy e világkáoszból csak hazaszerető, testben és lélekben egyaránt egészséges, családcentrikus leányokkal lesz feltámadás.
A néhai birodalmi vezér rajongásig szerette édesanyját, mert tőle kapta mindazon benyomásokat, melyek végigkísérték uralkodása tizenkét évét, mindenekelőtt a gyöngédséget, az empátiát a szép nem s általában az elesettek, árvák iránt, amint megrázóan tanúskodik erről 1923-ban írt alábbi, Tudós-Takács János által tolmácsolt költeménye (Édesanyád):
Ha édesanyád szeme
Nem úgy lát, mint egykor,
Ha édesanyád lábát
Megtörte az aggkor,
Akkor nyújtsd a karod,
Ne hagyd őt magára,
Neked kell kísérned
Utolsó útjára.
Minden kérésére
Adjál néki választ,
Türelmes légy véle
Akkor is, ha fáraszt.
Ha nem ért meg téged,
Magyarázd el újra,
Mikor már nem kérdez,
Keserű az óra.
Ez a lovagias lelkület vezérelte aztán népe élén, amikor létrejött a Német Leányszövetség, a Bund Deutscher Mädel (BDM), amely a leányokat edzett, hazaszerető és családcentrikus nőkké akarta nevelni, akik természetesnek tartják, hogy a férfi harca mindig csak akkor végződhet győzelemmel, ha mögötte céljait megértő és támogató családanya-hitves áll.
Női torna a Harmadik Birodalomban. Ezt a tömeget Rubint Rékáék is megirigyelnék
A leányok tizenöttől huszonegy éves korukig voltak a szövetség tagjai (miután már tíz éves koruktól a fiúk nevelését szolgáló Hitler Jugend párja, a Jungmädel in der Hitler Jugend tagjaiként nevelték őket), felkészülve ezalatt minden vonatkozásban az anyaságra, korántsem csak humán (nyelvi, irodalmi, zenei), hanem nagyon is gyakorlati tudásra szert téve, így elsajátítva a szép írást, a kézimunkát, a játékkészítést, szabást-varrást, továbbá a csecsemőápolást, az elsősegélynyújtást, a háztartásvezetést, ez utóbbi érdekében 1938-ban huszonkét, vezetőnői kiképzésre pedig negyvenöt iskolát felállítva, sőt a BDM-en belül a Glaube und Schönheit (Hit és Szépség) elnevezésű tagcsoport légoltalmi oktatást is kapott.
Aztán amint a Harmadik Birodalom filmjeiben mindmáig feltűnik, különös gondot fordítottak a BDM és az egyéb hasonló szervezetek keretében a tánc, a gimnasztika művészi tökéletesítésére is, a könnyű atlétika, az úszás, tenisz és a természetjárás meghonosítására, felismerve, mennyire nemzeti érték a testet-lelket megedző tömeges sportolás.
Mindennek ma kontinensünkön való általános hiánya egyenesen megköveteli, hogy a nevével egybeforrt történelmi korszakot kizárólag démonikusan bemutató propagandával szemben előkeressük azon, 1945-ben bezúzásra ítélt forrásműveket, mint Soós Tihamérét (Nemzetiszocialista nevelés a III. Birodalomban, 1941), melyek tanulsága, hogy e világkáoszból csak hazaszerető és családcentrikus leányifjúsággal lesz feltámadás.
Igen, olyan leányokkal, akikből – Garay János verse (Magyar hölgy, 1847) szavaival – hazánk „nemtői” lesznek. Azaz anyák. Hiszen mindegyikük az Istenanya képmása, a termékenység forrása, így a jövő letéteményese. Ahogyan Mindszenty József is fogalmazott könyvében (Az Édesanya, 1942):
„Az anya láng, a gyermek a világosság: a világosságból ítéljük meg, minő erős a láng.
Az anya a szőlőtő, a gyermekek a szőlő: a szőlőről ismerjük meg, minő fajta a tő.
Az anya a tőke, a gyermekek a kamat: a kamatból következtetünk a tőke nagyságára.
Az anya élőfa, a gyermekek a gyümölcs: az Üdvözítő szerint a gyümölcsről ismerjük meg a fát.
Az anya, a gyermekek a mutatók: ezek mutatják, hogyan is jár az óra.
Az anya írótoll: a gyermekek az írás: a vonásokból ismerjük meg a szerzőt.
Az anya evező, a gyermekek a hajó: ez oda megy, ahova irányozzák.
Az anya a trombita, a gyermek a visszhang: ez mutatja a trombita jóságát.
Az anya királynő, a gyermekek az alattvalók: ezek boldogok okos anyjuk jogara alatt.
Az anya szent deszkaszál, megvédő pajzsunk: megment az élet tengerén, felfogja a támadásokat.
Az anya az élet forrása, a gyermekkor napja, tanító, papnő, az örök szeretet fáklyája, maga a hűség, Isten kertjének kertésze: út, csillag, kikötő, vigasz a halálban.”
Szent életű bíborosunk-hercegprímásunk e sorai előtt egy évvel Németh Imre, a kőszegi dominikánus tanítónőképző igazgatója nem véletlenül panaszkodhatott azonban arról ma is megszívlelendő művében (Leányok, asszonyok Krisztus szolgálatában), hogy milyen szomorú, amikor egyre többen reszketnek a gyermektől, félnek a gyermekáldástól, holott „régente a magtalanság volt a szégyen, ma a gyermekes, főleg a sok gyermekes családra ujjal mutogatnak”. Pedig száz szónak is egy a vége: e világkáoszból csak hazaszerető és családcentrikus leányokkal lesz feltámadás.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
