Két nap múlva, március 21-én lesz kilencvenöt éve, hogy kezdetét vette hazánk minden Mohácsnál tragikusabb időszaka, amikor is százharminchárom nap alatt csak akasztott és rabolt egy genetikus minoritás. Mégis, amikor azt kérdezzük, miért, valahogy mindig hajlamosak vagyunk ebbeli felelősségünkről megfeledkezni, arról, mennyire lebecsültük már jóval korábban kiépített hadállásaikat, aztán csodálkoztunk, hogy Lenin-fiúk vették át a hatalmat. Igen, mert hagytuk! De ha már akkor hagytuk, hagyjuk-e most, hogy elfeledtessék mindazt, amit hatalmuk alatt elkövettek? Mikor táltosodik meg végre a Mazsihisz, és ismeri el, hogy a Lenin-fiúk zöme őseinek soraiból került ki?
Mert egyfelől igaz, hogy – amint Fekete István regényében, a Zsellérekben olvassuk – a Lenin-fiúk hatalmát betetőző Trianont nem Trianonban csinálták, hanem „a kiegyezéstől a forradalomig: kivándorló irodákat állítottak fel állami segédlettel, nemzetrontó újságokat pénzeltek verejtékes adókból, megölték a kisipart, a céheket, pedig ezekből kellett volna a földje vesztett középosztály helyett egy új, gerinces középosztályt kinöveszteni, ehelyett csináltak egy hazátlan, vallástalan, nemzetközi proletár munkásságot, mely az első alkalommal belemart az országba”. Másfelől viszont az is, hogy a „nemzetközi proletár munkásság” nevében élet és halál uraivá lett fekete bőrkabátos, vörös csillagos népbiztosok hatalmas lapáttal tettek az azért ugyebár addig sem minden ok nélkül szunnyadó antiszemitizmus tüzére.
Lehet ugyanis szeretni vagy nem szeretni például Tormay Cécile-t, csak ha valakik minduntalan az utóbbit teszik, miért nem cáfolják meg Bujdosó könyvét, amelyben közölte a kilencvenöt évvel ezelőtti Forradalmi Kormányzótanács névsorát?
„Mint Károlyi kormányánál, az előtér szemfényvesztő keresztény bohóca megvan itt is: Garbai Sándor, az elnök. A többiek idegenek…
Külügyi népbiztos: Kun-Kohn Béla, helyettese Ágoston-Augenstein Péter. Hadügyi népbiztos: Pogány-Schwartz József, helyettesei: Szántó-Schreiber Béla, Szamuelly-Samuel Tibor. Belügyi népbiztos: Landler Jenő dr., helyettese: Vágó-Weiss Béla. Pénzügyi népbiztos: Varga-Weissfeld Jenő, helyettese: Székely-Weissit Béla. Közoktatásügyi népbiztos: Kunfi-Kunstätter Zsigmond, helyettese: Lukács-Löwinger György. Kereskedelmi népbiztos: Landler Jenő dr. (ideiglenes), helyettesei: Rákosi-Roth Mátyás, Haubrich József.
A földművelésügyi népbiztosság collegiuma: Hamburger Jenő, Csizmadia Sándor, Vantus Károly, Nyisztor György. Szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos, helyettesei: Hevesi-Honig Gyula, Dovcsák Antal. Német népbiztos: Kalmár-Kohn Henrik. Ruszin népbiztos: Szabó Oreszt dr. Közélelmezési népbiztos: Erdélyi-Erlich Mór, helyettese: Illés-Braun Artúr.
Zsidók az összes népbiztosok. Csak a helyettesek között van elvétve egy-egy magyar. És ezeken túl is ismét csak ők. A főváros élén PreuszMór, Vincze-Weinberger Sándor és a félvérzsidó Dienes László. Zsidó a rendőrség védőrségének és népőrségének két politikai népbiztosa: Bíró-Burger Dezső és Seidler elvtárs. És közülük való az Osztrák-Magyar Bank új kormányzója, Lengyel-Goldstein Gyula is.
Majd felteszi a kérdést: „Vajon van-e ember, akit nem ejt gondolkozóba ez a névsor?” Úgy látszik, van, ráadásul nem is kevés. Akik pedig tanulhatnának, ha Tormaytól már nem is, hát akkor legalább a hazai szabadkőműves mozgalom egyik néhai főideológusától, Jászi (Jakubovics) Oszkártól. Aki visszaemlékezéseiben (Magyar kálvária – magyar föltámadás, 1989) szóról szóra így fogalmazott:
„Aki megállapította a magyar zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezető pozícióiban, mely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámának, sem szellemi-erkölcsi fajsúlyának: aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintet nélkülibb könyököt és vastagabb arcbőrt jelent: aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, melyeket az évszázados gettó fejlesztett ki a zsidóságban: aki utalni bátorkodott arra, hogy idegen uzsorásoknak beözönlő csapatai mily veszedelmesek az egyszerű falusi kultúrákra nézve: aki kritizálni merészelte a budapesti metropolisz zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát stb. stb.: az ilyen ember rögtön közveszélyes, durva, műveletlen antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett.”
Ennyit a könyökről, az arcbőrről, meg arról, kiknek és miért lenne illő végre megtáltosodniuk. Amire alkalom lehetne akár az akkor történtek kilencvenötödik évfordulója is. Van még reá két napjuk.
Ifj. Tompó László – Hunhír.info
